HAON - Sport - DVSC

2017.08.19. 09:33

Végre győzni tudott a Loki

Debrecen - Kiszakadt a gólzsák, a Loki 4–1-re verte a Vasast, így megszerezte első sikerét az új idényben a Herczeg-gárda.

Debrecen - Kiszakadt a gólzsák, a Loki 4–1-re verte a Vasast, így megszerezte első sikerét az új idényben a Herczeg-gárda.

A Vasas együttesét fogadta pénteken este, az OTP Bank Liga hatodik fordulójában a DVSC. Nagyon fontos összecsapást rendeztek a Nagyerdei Stadionban, hiszen a Loki a tabella utolsó előtti helyéről várta a találkozót, első győzelmükre hajtottak Herczeg András tanítványai. Az angyalföldiek a negyedik pozícióban tanyáztak a mérkőzés előtt.

Nem estek egymásnak a felek, az első negyed órában inkább csak mezőnyjáték folyt, igazán komoly helyzetet nem lehetett feljegyezni. Aztán a 16. percben Varga Kevint buktatták, a szabadrúgást Tőzsér Dániel végezte el. Prímán csavarodott a labda a rövid felsőbe, ám Kamenár bravúrral hárított.

Fotó: Derencsényi István

A 28. percben azonban megszerezte a vezetést a Loki: szép támadás végén Könyves kapott labdát a kapuval szemben, de Vaskó elkaszálta, 11-essel jöhetett a DVSC. Tőzsér nem hibázott, 1–0! Aztán nem sokkal rá egy debreceni kontra végén Jovanovic passzolt a bal oldalon érkező Könyveshez, aki Risztevszki lábai között Mengolóhoz továbbított, ő pedig az öt és feles vonaláról, bal belsővel a jobb alsó sarokba helyezte a labdát. Nagyon belelendültek a piros-fehérek, a 36. minutumban már háromnál jártak a cívisvárosiak. Varga cselezett befelé a bal oldalon, megtolta a labdát egy védő mellett, majd jobbal a jobb alsóba húzta a labdát jó 20 méterről. De ez sem volt elég a Lokinak, kiszakadt a gólzsák, a 43. percben jött a negyedik. A héten hazatérő Bódi Ádám szöglete után Tőzsér tudott a legmagasabbra ugrani, és védhetetlenül a kapuba fejelt, 4–0. A félidő végére is maradt izgalom, Könyves cselezte befele magát, óriási bombát eresztett el, a felső lécen csattant a labda.

Szépítettek

A szünetben Michael Oenning próbált valamit kitalálni, mind a három cserelehetőségét kihasználta. Hangya helyett Vogyicska érkezett, Vaskó helyére Manjrekar állt be, míg Ádám Martint Remili Mohamed váltotta.

Az 55. percben Bódi indította félpályáról Mengolót, aki önzetlenül a középen érkező Vargához passzolt, ám Vogyicska is résen volt, és megelőzte a fiatal lokistát. A 66. minutumban szépített a Vasas, Vogyicska jobb oldali beadását Remili mentette meg a hosszú oldalon, majd Szivacski elé tálalt a tizenhatos vonaláról, jobbal a jobb alsóba zúdított. A folytatásban is akadtak helyzetek, de újabb gól már nem esett, 4–1-re nyert a Loki, ezzel megszerezve az első sikert.

HBN–SZADÓ


DVSC–Vasas 4–1 (4–0)

Nagyerdei Stadion, 3634 néző. Vezette: Iványi (Medovarszki, Varga G.)

DVSC: Nagy S. – Bényei, Kinyik, Szatmári, Ferenczi – Tőzsér – Varga K. (Tabakovic, 78.), Bódi, Jovanovic, Mengolo (Tisza, 69.) – Könyves

Vasas: Kamenar – Burmeister, Vaskó (Manjekar, 46.), Ristevski – Szivacski, Vida, Berecz, Hangya (Vogyicska, 46.) – Murka, Ádám (Remili, 46.), Kulcsár

Gól: 1-0 Tőzsér (28.), 2-0 Mengolo (30.), 3-0 Varga K. (37.), 4-0 Tőzsér (43.), 4-1 Szivacski (66.)

Sárga lap: Szivacski (70.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!