HAON - Sport - DVSC kézi

2019.03.11. 08:32

Értékes győzelmet szereztek a lokis lányok Kisvárdán

Debrecen - Köstner Vilmos elmondta, Kisvárdán jó felfogásban játszott a DVSC, ennek is köszönhető a siker.

Debrecen - Köstner Vilmos elmondta, Kisvárdán jó felfogásban játszott a DVSC, ennek is köszönhető a siker.

Fontos két pontot gyűjtött be péntek este a várdaiak ellen a DVSC ­Schaeffler, hiszen pontszámban így be is érték a szabolcsiakat a piros-fehérek. Bár Köstner Vilmosnak már a nyolcadik percben bele kellett nyúlnia a mérkőzésbe, onnantól kezdve magához ragadta a gyeplőt a debreceni együttes, melyet már nem is engedett ki a kezéből.

Beváltak a változtatások

– A pénteki egy teljesen más ritmusú összecsapás volt a Győr elleni találkozóhoz képest, mert míg a kisalföldiek a gyors játékra fektetik a hangsúlyt, a Kisvárda inkább hosszú lefolyású támadásokat vezet – hívta fel a figyelmet az egyik lényeges különbségre a debreceni szakvezető. – Mi a szokásos alvós kezdésünket produkáltuk, az ellenfél támadójátéka viszont magas fordulatszámon pörgött, így megint korán élnem kellett az első időkérés lehetőségével. Szerencsére sikerült olyan szerkezeti és személyi változásokat eszközölni a csapatban, amelynek köszönhetően meccsben maradtunk, sőt, 14 percre gólképtelenné tettük a várdaiakat, amelyben természetesen komoly szerepe volt Triffa Ágnesnek, aki ismét hozta a bravúrokat.

Köstner Vilmos azt is elmondta, csapata a támadásban elsősorban az átlövésekben jeleskedett, a védekezés mellett ennek is volt köszönhető, hogy előbb egalizálni tudott a DVSC, majd át is vették a vezetést a cívisvárosi lányok.

Nem rohantak

– A csapat megtalálta azt a ritmust támadásban és védekezésben, amellyel a mérkőzés további részét uralni tudta. Nem volt gyors a támadójátékunk, de eleve úgy kalkuláltunk, hogy ezen a mérkőzésen a védekezésé lesz a főszerep. Megfontoltan játszottunk, nem mentünk bele a rohanásba, az egész meccsen összesen nyolc technikai hibánk esett, elsősorban a rossz beadásokból fakadóan. A kisvárdai fal nem volt mélységben annyira tagolt, inkább defenzívebb, elhárító jellegű, amelyet átlövésekkel lehetett mattolni. Amikor mégis kilépőbbé vált, akkor pedig a beállósoknak nyílott több lehetősége a gólszerzésre. Értékes csapatgyőzelem volt a pénteki, a békéscsabai találkozóhoz képest most sokkal agresszívebben, a győzelemre koncentrálva játszott a gárda – nyilatkozta a Naplónak a kiváló szakember.

MSZ


[related-post post_id="4167075"]

[related-post post_id="4167155"]

[related-post post_id="4167277"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!