HAON - Sport - DEAC

2018.03.22. 09:06

Megkínozta ellenfelét a DEAC, de elmaradt a bravúr

Debrecen - A kupagyőztes Szolnoki Olaj együttesét fogadta a DEAC a férfi kosárlabda-bajnokság szerdai mérkőzésén, vagyis nem az újonc debreceniek mellett szóltak az esélyek a meccs előtt.

Debrecen - A kupagyőztes Szolnoki Olaj együttesét fogadta a DEAC a férfi kosárlabda-bajnokság szerdai mérkőzésén, vagyis nem az újonc debreceniek mellett szóltak az esélyek a meccs előtt.

Az elején hiába volt végig előnyben a Szolnok, ám főként Lilov révén tartotta magát a DEAC. Az első negyedet Velkey kosara zárta le, amivel egyetlen pont volt a hajdúságiak hátránya (20–21).

A második felvonásban Kósa és Lauderdale vezetésével előbb egyenlített, majd Bognár hármasával a 14. perc végén már vezetett a DEAC (28–27). Perry állt a Szolnok élére, és neki köszönhetően a kupagyőztes vissza is vette a vezetést, de leszakítani az első félidő során nem tudta vendéglátóját (40–44).

A fordulás továbbra is előnyben játszott a Szolnok, de 5 pontnál nagyobb fórt nem tudott kialakítani. A játékrész közepén Martinics, Lauderdale és Kósa kosaraival megint megvolt a hazai vezetés (55–53), de visszavette az irányítást a vendég gárda.

A Debrecen egalizált a negyedik negyed elején, ezután Martinics triplázott (69–66). Bognár duplája után időt kért Alekszics a 34. perc elején (71–66). Perry a 35. perc közepén megdobta az Olaj első tripláját, majd gyorsan a másodikat is, Berényi Sándor kért ki egy játékmegszakítást (71–72). Vojvoda két duplája már egy 10–0-s sorozatot jelentett, és a 39. percre eldőlt a találkozó. Végül 87–81-re győzött a Szolnok, a DEAC egyáltalán nem vallott szégyent.

HBN


Magyar férfi A csoport, alapszakasz, 25. forduló

DEAC–Szolnoki Olaj KK 81–87 (20–21, 20–23, 22–20, 19–23)

DEAC: Jones 12/9, Martinics 20/9, Lilov 12/6, Bognár 14/3, Lauderdale 8.

Csere: Velkey 8, Kósa 5/3, Lajsz -, Molnár 2.

Szolnok: Perry 25/9, Kovács 2, Vojvoda 16, Ford 7, Andric 13.

Csere: Milosevics 4, Tóth Á. 8, Polyák 6, Browning 6.


[related-post post_id="3803723"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!