HAON - Legfontosabb

2018.12.06. 10:16

Ha elkészül, alig lehet majd ráismerni Derecske központjára

Derecske - Javában tart a városközpont megújítása, amelynek már vannak elkészült elemei.

Derecske - Javában tart a városközpont megújítása, amelynek már vannak elkészült elemei.

A leglátványosabb rész, az új főtér és ennek környezete most van kialakulóban. Előljáróban erről kérdeztük Bakó István polgármestert, ki volt Makkay János, a tér névadója.

– Makkay János tanár, az 1956-os forradalom idején a derecskei Nemzeti Forradalmi Bizottmány elnöke volt. Példamutatásáért, emberi magatartásáért 2007-ben posztumusz kapta meg Derecske Város Díszpolgára címet. A tér, elkészülte után az ő nevét viseli majd – tájékoztatott a városvezető, majd a munkálatokra tért rá. – Az utak kialakítása és a parkolók kiépítése egy-két hónapon belül befejeződik. Majd következik a parkosítás, játszótér kialakítás, szökőkút, futópálya, kültéri padok, növényzet és közvilágítás. Ennek a harmadik szakasza a környező épületek felújítása, bővítése és építése.

A derecskeiek által „tápboltként” ismert épület, a felújítás után vendéglátóhelyként funkcionál majd, mint a helyi ízek háza. A művelődési központ alsó szintjének korszerűsítése és egy plusz emelettel való kibővítése mellett, a belvárosi épület új szerepet is játszik majd a város életében. Inkubátorházként, vállalkozásoknak is helyet ad majd. Szintén a főtéren lesz az új piaccsarnok és egy „L” alakú szolgáltató ház is.

Ezeknek a kivitelezése jövő év tavasszal kezdődik és a teljes projektnek 2020 júniusáig kell befejeződnie. Vállaltunk egy konditerem és egy konferenciaterem kialakítását is, továbbá helyet szeretnénk biztosítani a vállalkozásoknak. Az új téren lesz majd parkoló is.

- Némethy Norbert -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!