HAON lakóhelyem

2018.11.15. 07:52

Megújult iskolába járhatnak a csökmői diákok

Csökmő - Az intézmény a művészeti oktatás révén többletlehetőséget nyújt a diákoknak tehetségük kibontakoztatására.

Csökmő - Az intézmény a művészeti oktatás révén többletlehetőséget nyújt a diákoknak tehetségük kibontakoztatására.

A tanulók és a tanárok nagy örömére november 14-én délelőtt ünnepélyesen is átadták a felújított, Alkotmány utca 2. szám alatti iskolát, amit a faluban csak „Emeletes iskolaként” ismernek. Az 1968-ban épített önkormányzati tulajdonú épület fenntartója jelenleg a Berettyóújfalui Tankerületi Központ.

Korszerű eszközök

Az átadórendezvényen dr. Vitányi István, országgyűlési képviselő mondott megnyitóbeszédet, amiben hangsúlyozta, nagy öröm számára, hogy Csökmő szépen fejlődik. Mint mondta, nagyon fontos, hogy a kis településeken tanulók, tanítók ne legyenek hátrányban a városi iskola diákjaival, tanáraival szemben. Az iskolára nyert 71,12 millió forintból megtörtént az épület tetőfedés cseréje, belső felújításként pedig a teljes belső festés, az aula falainak, aula padlójának részben történő burkolása is. A tornatermet talajnedvesség ellen szigetelték, akadálymentesítették, sportpadlóra cserélték a padlóburkolatát, felújították az öltözőket és a vizesblokkokat.

Kapornai Judit, a Berettyóújfalui Tankerület Központ igazgatónője hangsúlyozta, hogy a gyerekek és az itt dolgozók javát szolgálja a felújított iskola, a korszerű eszközök. Említésre méltónak találta, hogy Csökmőn művészeti iskola is működik, ami a tanulóknak többlet lehetőséget nyújt tehetségük kibontakoztatására.

Az ünnepség egy kis műsorral folytatódott, ahol az itt tanuló diákok szavalatát és zenei produkcióját hallhatták a megjelentek. Végül Szabó Gyula, a település református lelkésze mondott áldást az épületre, amin az átadást jelképező szalagot Vitányi István és Kapornai Judit vágta át Tóthné Almási Zsuzsa iskolaigazgatóval és Nagy Tibor polgármesterrel együtt. A vendégek ezt követően megtekinthették a megszépült épületet.

- B. Kiss Andrea -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!