HAON lakóhelyem

2018.01.12. 19:52

Sikerhez kell közösség is, ilyen a Roma Láng

Álmosd – A cél, hogy a fiatalok a településen maradjanak; vagy ha el is mennek tanulni, jöjjenek vissza, hozzák haza a tudást és a tapasztalatot – fogalmazott Oláhné Balogh Tímea, a Roma Láng Egyesület elnöke a lakóhelyén, Álmosdon péntek késő délután megtartott, Kéz a kézben című, társadalmi kohéziót erősítő projektnyitó rendezvényén.

Álmosd – A cél, hogy a fiatalok a településen maradjanak; vagy ha el is mennek tanulni, jöjjenek vissza, hozzák haza a tudást és a tapasztalatot – fogalmazott Oláhné Balogh Tímea, a Roma Láng Egyesület elnöke a lakóhelyén, Álmosdon péntek késő délután megtartott, Kéz a kézben című, társadalmi kohéziót erősítő projektnyitó rendezvényén.

Az egyesület a két és fél évig tartó programban vállalta a közösségek szervezését, a generációk összekapcsolását, a romák számára az esélyegyenlőség feltételeinek javítását. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma mintegy 50 millió forinttal támogatja a programot.

Fotó: Kovács Péter

A tárca képviseletében megjelent Langerné Victor Katalin helyettes államtitkár hangsúlyozta: a felzárkózási programok sikeréhez nem csak pénz, hanem jó partnerek is kellenek. Ezek közé tartozik a Roma Láng Egyesület.

Fókuszban a gyerekek

- A felzárkóztatás gazdasági befektetés; ez pedig a tanulással kezdődik, a második helyen a közösségépítés áll - ezt Langerné Victor Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára mondta a rendezvényen. A felzárkóztatásért felelős helyettes államtitkár első mondataiban hangot adott meglepetésének, hiszen – mint mondta – projektnyitón ilyen népes érdeklődő közönséggel (több mint százan gyűltek össze a tornateremben – a szerk.) pozíciójában eltöltött közel hét év alatt még nem találkozott. A nagy érdeklődés okán komoly jövőt lát Álmosdban.

Fotó: Kovács Péter

– Az Európai Unióban példaértékű magyar felzárkóztatási programhoz természetesen kellenek partnerek, és közéjük tartozik az álmosdi Roma Láng Egyesület – folytatta Langerné Victor Katalin, aki a következőkben kiemelte: a programok a gyermekek tanulására helyezi a hangsúlyt. – A jelenlegi fiatal generáció nem kerülhet jövőkép nélküli létbe, bárhol éljen is Magyarországon. Lehetőséget kell adni a gyerekekkel való foglalkozásra, ennek jegyében hazánkban már nem csak az óvodáztatás ingyenes, hanem az ottani étkeztetés is. Ugyanakkor a közösségek építéséről, majd ezeknek a közösségeknek az együtt tartásáról sem szabad megfeledkezni. Meg kell találni és támogatni kell a közösségek „motorjait”.

Lényeges, hogy a gyerekek ne akarjanak elmenni innen, vagy ha elmentek tanulni, térjenek vissza.”

Az eseményen Jaczkó Dániel, a Hajdúdorogi Főegyházmegye Karitász elnöke, mint a nyertes pályázat konzorciumi partner képviselője arról beszélt, hogy a sikeres pályázaton keresztül ők a családok, a rászorulók életét és életkörülményeit tudják majd javítani.

HBN–KZS

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!