HAON - Kultúra

2018.10.24. 11:50

Orvosokra, mentősökre is emlékeztek

Ebes - Ebesen kiállítással és koszorúzással emlékeztek az 1956-os forradalom és szabadságharc 62. évfordulóján.

Ebes - Ebesen kiállítással és koszorúzással emlékeztek az 1956-os forradalom és szabadságharc 62. évfordulóján.

A Széchenyi Ferenc Tájmúzeum „A Vöröskereszt és a Mentőszolgálat tevékenysége és helytállása a forradalom és szabadságharc időszakában” címmel időszaki kiállítással és irodalmi műsorral tisztelgett a hősök emléke előtt. A megnyitón megjelent Szabóné Karsai Mária polgármester, a település számos fiatal és idősebb korú lakója, valamint a Nagy Imre Társaság Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének több tagja is.

A vendégeket Eignerné Bartusz Andrea, az Ebes Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője köszöntötte. A kiállítás anyagának megálmodója és szerkesztője, Oláh László nyugállományú alezredes, a Nagy Imre Társaság Hajdú-Bihar megyei elnöke megnyitó beszédében elmondta: – A két évvel ezelőtt bemutatott „Ilyen nagydolog a szabadság!” kiállításunk megrendezése után jutottam arra a következtetésre, hogy fontos lenne megemlékezni azokról a neves és névtelen hősökről is, akiknek áldozatos helytállása nélkül a forradalom áldozatainak száma lényegesen nagyobb lenne. Hogy kik ezek a neves és névtelen hősök? Orvosok, mentősök valamint a Vöröskereszt aktivistái, akik közül sokan életüket is feláldozták, hogy önzetlenül segítsék a szabadságunkért harcoló sebesülteket, valamint részt vállaljanak a nélkülöző lakosság segélyezésében, mentésében, menekítésében.

A forradalom szele 62 éve elérte a községet. Az oly sok szenvedést, nélkülözést, megfélemlítést megélt emberek valami mást, valami jobbat akartak. A pedagógusokból, egyéni gazdákból, vasutasokból, téesz-tagokból megalakult forradalmi bizottmány a lakosság követeléseit 42 pontban fogalmazta meg, amely összhangban volt az 1956-os forradalom eszmeiségével.

Több mint féléves dokumentumgyűjtő és -feldolgozó munkával, a Nagy Imre Társaság anyagi támogatásával, Katona Sándor lelkes hagyományőrzőnek, a Szent László Hadosztály Honvéd Hagyományőrző Szervezet tagjának, időt, anyagi ráfordítást és fáradságot nem kímélő tevékenységének köszönhetően válhatott lehetővé a kiállítás.

Fotó: Nagy Imre Társaság Hajdú-Bihar Megyei Szervezete

A megnyitón elhangzott „Magyarnak lenni: büszke gyönyörűség!” Erdélyi Márta Sesztina Jenő-díjas versmondó irodalmi műsora. A rendezvényt a múzeum falán elhelyezett 1956-os emléktábla megkoszorúzása zárta. A kiállítás ez év végéig megtekinthető – tájékoztatta a Naplót Oláh László.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!