HAON - Kultúra

2018.02.24. 12:10

Az első református bálban

Komádi - A gyermekek tanulási körülményeit javítják a befolyt pénzből.

Komádi - A gyermekek tanulási körülményeit javítják a befolyt pénzből.

„Van, aki bőven osztogat, mégis gyarapszik… Az ajándékozó bővelkedik, és aki mást felüdít, maga is felüdül.” (Példabeszédek 11,24–25) – ezzel a gondolattal köszöntötte Szűcs Ágnes, a Sulyok István Református Általános Iskola igazgatója a csaknem 170 megjelent vendéget a hétvégén megrendezett I. Sulyok István Református Bálon.

Szerepeltek a gyerekek

A református iskolában három éve tanulhatnak a gyerekek, két épületben, öt osztályban. Ez idő alatt már sok közös élmény köti össze mind a tanulókat, mind a pedagógusokat. Ebben az évben elérkezettnek látták az időt a fenntartók, hogy megszervezzék az intézmény első jótékonysági bálját, amely olyan jól sikerült, hogy biztos lesz következő alkalom is. Az egyik étteremben megtartott mulatság megkezdése előtt Szűcs Ágnes és Balogh Sándor református tiszteletes és az intézmény fenntartója köszöntötte a résztvevőket, majd a Csicseriborsó Gyermek Citerazenekar játékát élvezhették a jelenlévők. Mohácsi Kata, Lisztes Lázár és Fehér Panna tanulók megható sorokkal és bibliai idézetekkel zárták a műsort.

Szűcs Ágnes igazgató elmondta, az est folyamán a vendégek egyetlen nagy közösséggé váltak és mindenki elégedetten, felejthetetlen élményekkel távozott.

A támogatói jegyekből és a befolyt összegből a gyerekek tanulásának kedvezőbb körülményeit és szabadidős programjait finanszírozzák.

- Rozsik Rita -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!