Halott oroszlánok

Akt.:
Az emlékezés sokak számára véget ért azzal, hogy meg­gyújtották a temetőben a gyertyákat, a mécseseket, majd meg sem várva, hogy leégjenek, már mentek is tovább a dolgukra. Kenyeres Ilona írása.

Néhány napja az egyik televíziós csatornán Az oroszlán ugrani készül című régi magyar filmet nézve eszembe jutott, hogy én ezt a művet először 20 éves koromban láttam az egyik debreceni moziban egy kimondottan jóképű sráccal, aki már régen nincs közöttünk… Értesüléseim szerint nagyon fiatalon, önkezével vetett véget az életének. És ugyancsak a napokban szembesültem azzal a szomorú hírrel, hogy egy szintén debreceni születésű, neves – többek között a Fehér tenyér című filmet is jegyző –, kivételes tehetségű filmproducer meghalt. Személyesen ugyan nem találkoztunk, ám – egy volt évfolyamtársam unokatestvére lévén – legutóbbi, még bemutatás előtt álló filmjének helyszínét jómagam segítettem kiválasztani a megyében élő ismerőseim segítségét kérve. Több alkalommal is beszéltünk telefonon, leveleztünk is, sőt, nemegyszer viccesen felajánlottam, ha esetleg idősebb női statisztára lenne szüksége az említett filmben, szívesen állok a rendelkezésére.

Természetesen erre nem került sor, de én ismeretlenül is a szívembe zártam a kétgyermekes, igen sármos, szimpatikus, és állandóan új tervekkel teli fiatalembert. Figyelemmel kísértem a közösségi oldalon posztolt fényképeit is, melyeken legtöbbször imádott, nagyobbik fiával látható. És most éppen úgy értetlenül állok a saját maga választotta utolsó képkocka előtt, mint oly sok személyes ismerőse.

Ugyanúgy megrendített a halála, mint őket, a miértre azonban velük együtt nem találom a választ. Pontosabban én nem is keresem, hiszen ha a barátai, kollégái sem tudják, honnan sejthetném azt én. De talán nem is a konkrét válasz, a tragédiát közvetlenül kiváltó ok az elsődleges az ehhez hasonló esetekben, hanem az ahhoz vezető út. A látszólagos siker és csillogás árnyékában meghúzódó gyötrődés, vívódás, esetleg megalkuvás. A hadakozás különféle vélt, vagy valós ellenséggel, esetleg egyfajta hatalommal, de talán legfőképpen a sajnos végül győzedelmeskedő démonokkal. Nagy kár ezekért az „oroszlánokért”…

– Kenyeres Ilona –








hirdetés