Visszakapták a lopott bicikliket Hajdúhadházon

Visszakapták a lopott bicikliket Hajdúhadházon
© Fotó: Police.hu
Hajdúhadház – A hajdúhadházi nyomozók két lopott kerékpárt is visszaadtak a tulajdonosaiknak.

Egy nő tett bejelentést a rendőrségre március 6-án arról, hogy Hajdúhadházon, a Bocskai térről ismeretlenek eltulajdonították a kerékpárját. A bejelentő elmondta a rendőröknek, hogy a bicikli egy kerékpártárolóban volt lelakatolva, azonban már csak a levágott lakatot találta meg. Az egyenruhások a helyszínre mentek, ahol adatgyűjtés végeztek, amelynek eredményeként látókörükbe került egy helyi férfi. A nyomozók előállították R. Jánost a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki és gyanú merült fel arra vonatkozólag is, hogy a férfi egy korábbi kerékpárlopással is kapcsolatba hozható. A 42 éves helyi lakos ingatlanjában kutatást tartottak a rendőrök és mind a két kerékpárt megtalálták. A nyomozók március 8-án a bicikliket visszaadták a tulajdonosaiknak.

A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság R. Jánossal szemben lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást.

– Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság –



Hajdúhadház.
HAON.HU

További hírek a Sport kategóriából






hirdetés