2011.11.15 13:01; Frissítve: 2011.11.15 13:01


Hogy visszatérhessenek a munkaerőpiacra

Debrecen – A programban résztvevők számítógépes adatrögzítést, illetve szocális ápolást-gondozást tanulnak.

A hajdúhadházi kistérségben élő, tartósan munka nélkül lévő nők munkaerő-piaci felkészítése végett indítottak idén júniusban másfél éves – az Európai Unió által támogatott – projektet. A kezdeményezésről – melyhez kapcsolódóan esélyegyenlőségi konferenciát szerveztek – kedden tartottak sajtótájékoztatót. A Debrecenben megrendezett tanácskozáson szó esett többek között több hátrányos helyzetű réteg esélyegyenlőségének biztosításáról, munkaesélyeiről.

A program megvalósítói, a debreceni Segítők Innovatív Közössége Közhasznú Egyesület és konzorciumi partnere, a Lépéselőny Egyesület a nők élethelyzetén kíván javítani, a résztvevőket az önálló életvitelre is felkészítve. Egyúttal erősítenék a települések humán és szociális szolgáltatásainak körét is.

A több mint 50 millió forintos támogatás révén negyven résztvevőt tudtak bevonni a programba, a húszórás alapfejlesztést követően két OKJ-képzés indult. Tizenöten szociális ápolónak és gondozónak tanulnak, míg huszonketten a számítógépes adatrögzítéssel ismerkedhetnek meg. Annak érdekében, hogy a hallgatók be is fejezzék tanulmányaikat, folyamatosan motivációs és életvezetési klubtevékenységet is végeznek. A szervezők szoros munkakapcsolatot tartanak az önkormányzattal, a képző szervekkel, roma kisebbségi vezetőkkel.

HBN


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása


Hajdúhadház.
haon.hu



Írjon nekünk!

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása