Gyengélkedett a támadósor, ezüst lett a vége

Gyengélkedett a támadósor, ezüst lett a vége
© Fotó: Nagy Balázs
Debrecen – A Gladiators 28-8-as vereséget szenvedett a Dunaújváros Gorillaz ellen a Magyar Amerikai Futball Liga Divízió I-es bajnokságának döntőjében.


Szép, napos, játékra alkalmas időjárás fogadta a két csapatot a Dunaújvárosi Stadionban. A Gladiátorok a négyórás utazás után sem voltak fáradtak és ez a meccs folyamán sem látszott meg rajtuk. Az első félidőt ugyan a cívisvárosiak kezdték visszahordással, és ígéretesnek tűnt az első akció, de Molnár Gábor passzára lecsapott az egyik dunaújvárosi védő, a megszerzett labdát pedig pontokra váltotta a Duna-parti egylet (7-0). Ezt követően a Gladiators összekapta magát. A védelem sorra állította meg a Gorillaz offenzíváit. S bár az arany-feketék támadósora kétszer is az end zone közelébe jutott, végül nem tudta pontokkal zárni az akciókat.

A második félidő újabb Gorillaz-touchdownnal kezdődött, a tavalyi ezüstérmes ezután már nyeregben érezte magát (14-0). A Gladiátorok továbbra sem tudtak eredményes akciót vezetni, és kezdtek kifutni az időből. Főleg az utolsó negyed elején, amikor Molnár egyik passzára ismét lecsapott az egyik dunaújvárosi játékos és a visszahordással jó mezőnypozícióba is hozta csapatát. Ezt is touchdownra váltották a Gorillák az irányítójuk révén (21-0). Ezt követően végre megtört a jég és TD-t szerzett a Gladiators. Harsányi Tamás – aki a védelemből átállta a támadósorba – kapta el Molnár passzát, a labdával pedig az end zone-ig futott. Ezzel az akcióval 52 yardot tett meg a malacbőr a végzónáig… Kétpontost választottak a Gladiátorok, amit Roják Richárd értékesített (21-8). A végén viszont a Gorillazé volt az utolsó szó, amely egy újabb touchdownnal megadta a kegyelemdöfést a cívisvárosiaknak (28-8). A Dunaújváros 2012 után nyerte meg ismét a Divízió I-et.

Fotó: Nagy Balázs Fotó: Nagy Balázs ©

Előjött a szokásos betegségünk, mindenki mással foglalkozott és nem a játékkal” – mondta Szűcs Botond vezetőedző. – „20 ponttal kikaptunk, nagyon rosszul játszottunk és az a legfájóbb ebben a vereségben, hogy a Dunaújváros annyival nem volt jobb. Pozitív ugyan, hogy 6-2-es mérleggel zártuk a szezont és mindössze a Gorillaztól kaptunk ki, de ennél több van bennünk. A képességeinkhez képest alulteljesítettünk. Most már többet fogunk dolgozni a juniorokkal, hiszen ősszel részt veszünk az U17-es és az U19-es bajnokságban.

A Gladiators számára még nem ért véget az év, hiszen szeptembertől az U17-es és az U19-es bajnokságban is indult az együttes, illetve a válogatott játékosokra is vár egy Lengyelország és egy Belgium elleni felkészülési mérkőzés.

Dunaújváros-Gorillaz 28-8 (7-0, 0-0, 7-0, 14-8)

Pontszerzők: Harsányi Tamás 1 TD, Roják Richárd 2 PT.

– Makranczi László –








hirdetés