Gyászol a Debreceni Egyetem

Prof. Dr. Gomba Szabolcs (1933 -2016)
Prof. Dr. Gomba Szabolcs (1933 -2016) - © Fotó: Debreceni Egyetem
Debrecen – 83 éves korában, 2016. május 30-án elhunyt Gomba Szabolcs professzor, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Patológiai Intézetének emeritus professzora, az intézet volt igazgatója.

Gomba Szabolcs az intézet örökös munkatársaként mindig is nagy népszerűségnek örvendett. Humanista műveltségét otthonról hozta, német, angol, francia, latin, görög nyelvismerettel is rendelkezett. Kézügyességével, kétkezes rajztudásával mindenkit lenyűgözött. Tevékenységét a debreceni Patológiai Intézetben csupán a Lausannei Egyetem elektronmikroszkópos laborjában töltött tanulmányútja miatt szakította meg hosszabb ideig. Tudományos érdeklődése elsősorban a vese gyulladásos elváltozásaira irányult. Endes Pongrác kimagasló képességű tanítványaként 1978-ban, 45 évesen került az igazgatói székbe, és 20 éven keresztül vezette az intézetet. Az ő igazgatósága alatt számos szakmai újdonságot vezettek be (immunhisztokémia, szövettani automaták, számítógépes adatbázis, orvosi specializálódás).

Gomba professzor tanszéke élén 1987-től jelentős oktatói tevékenységet vállalt az induló angol nyelvű orvosképzésben, majd a fogászati patológia oktatásban. Egyik kidolgozója volt a komplex patológia tantárgynak. Szervezésében magyar nyelvre adaptálták a Robbins „Basic Pathology” című tankönyv 5. kiadását, részvételével bonctechnika jegyzet is készült. 1985 és 1991 között a Debreceni Orvostudományi Egyetem oktatási rektorhelyettese volt.

Gomba Szabolcs 2004-től emeritus professzorként volt aktív tagja az intézetnek, és mellette több társadalmi funkciót is betöltött (Magyar Rákellenes Liga, Magyar Vöröskereszt, Városi Orvosi Kamara, Debreceni Akadémiai Bizottság). Számos szakmai elismerés mellett birtokosa volt a Magyar Köztársaság Érdemérem Lovagkeresztjének.

– Dr. Méhes Gábor egyetemi docens, intézetigazgató, DE ÁOK Patológiai Intézet –



Sporthírek






hirdetés