Gazdaság

2018.08.04. 08:23

BMW-gyár - Szakértő: 20-30 százalékkal nőhetnek a lakásárak Debrecenben néhány éven belül

Budapest - Mester Nándor, az Otthontérkép Csoport vezető elemzője szerint 20-30, vagy akár 40 százalékkal is emelkedhetnek a lakásárak Debrecenben 3-4 éven belül, amikor igazán beindul a gyártás a BMW új, a hajdúsági városban létesülő gyárában.

Budapest - Mester Nándor, az Otthontérkép Csoport vezető elemzője szerint 20-30, vagy akár 40 százalékkal is emelkedhetnek a lakásárak Debrecenben 3-4 éven belül, amikor igazán beindul a gyártás a BMW új, a hajdúsági városban létesülő gyárában.

Mester Nándor az M1 aktuális csatornán pénteken jelezte: ez azért lehet, mert újabb szakemberek érkeznek, adott esetben a családjukkal, szállásra van szükségük, szeretnék a gyerekeket iskolába járatni, vásárolniuk kell, ez mind keresletnövekedést okoz, ami fölfelé hajtja az árakat.

Elmondta, hogy a másik két magyar autógyári városban az ingatlanszektor szinte minden alágazata dinamikusan fejlődött, talán a hotelpiac nem annyira, de az ipari és kereskedelmi ingatlanok (üzlethelyiségek, üzletközpontok), a telekpiac és a lakáspiac igen. Erre számítanak Debrecenben is.

Az elemző kitért arra is: már tart három jelentős lakóparképítés a városban, az egyik a vége felé jár, a másik kettő révén pedig 350 újépítésű lakás lesz elérhető a piacon másfél éven belül.

Hozzátette: Győrben és Kecskeméten az első, átmeneti időszakban inkább a lakásbérleti piac bővült dinamikusan, Debrecenben is valószínűleg ez növekszik majd, valamint a befektetési célú lakásvásárlás az említett új lakásokból akár a következő évben is.

- MTI -


[related-post post_id="3941864"]

[related-post post_id="3939502"]

[related-post post_id="3940742"]

[related-post post_id="3938084"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!