Füst, por, zaj és remegő falak: ezt jelenti a főút a bárándiaknak

Akt.:
Füst, por, zaj és remegő falak: ezt jelenti a főút a bárándiaknak
© Fotó: Kovács Péter
Báránd – Végső megoldást az M4-es autópálya Berettyóújfalu és Püspökladány közötti szakaszának megépítése hozhat.

Amennyire öröm volt néhány évtizeddel ezelőtt, hogy a településen pontosan középen halad át egy nemzetközi főút, manapság ezt ugyan olyan mértékben szinte átoknak érzik a mintegy 2 ezer 700 főt számláló falu lakói. A Romániába vezető legnagyobb forgalmú főutunkon – a 42-es számún – naponta több ezer kamion és személyautó halad keresztül és ontja magából a kipufogógázt, kelt zajt, kavarja fel a port vagy éppen csapja a vizet és a sarat, a hepehupás aszfalton haladó járművek pedig megremegtetik nemcsak az ablakokat, hanem az épületeket is. A főút mellett élők panaszkodnak is, hogy főleg vasárnap este, amikor vége a kamionstopnak és olykor harmincas-negyvenes konvojokban végigdübörögnek az úton a soktonnás járművek, bizony remeg alattuk a talaj, összecsörrennek a tányérok és a poharak a szekrényben, a rezonancia miatt pedig gyorsabban romlik az épületek állaga.

barand2

Fotó: Kovács Péter

Részmegoldás két év múlva

Dr. Kovács Miklósnál, a falu polgármesterénél jó helyen kopogtatnak a forgalomra és annak hatására panaszkodók, hiszen a település első embere is közvetlenül érzékeli a főút forgalma okozta problémákat, hiszen ő maga is a 42-es mellett lakik. Mondja, a járműáradat és az ebből eredő környezetterhelés évről évre egyre nagyobb gondot jelent a főút közelében élőknek.

– A problémát egyrészt az átmenő forgalom nagysága, másrészt az úthibák okozzák. Mivel a főút a magyar közút kezelésében van, mi csak továbbítani tudjuk a lakosok panaszait. Tény azonban, hogy az utóbbi két évben sok gondot fordítottak az úthibák kijavítására. Emiatt simább úton haladhat a forgalom, viszont ettől még nincs kevesebb jármű. A végső megoldást az M4-es autópálya Berettyóújfalu és Püspökladány közötti szakaszának megépítése jelenti majd. Részmegoldást hozhat, ha megindul a forgalom az M35–M4 sztrádavonalon, mert a kamionok egy részét biztos, hogy az autópályán tartaná.

HBN–KZS


Áthajtanak a piroson

A 42-es főút hatalmas forgalma komoly baleseti kockázatot is jelent Báránd életében.

– Nem lenne probléma, ha mindenki betartaná a közlekedési szabályokat – vélekedik dr. Kovács Miklós polgármester. – Van ugyan forgalomirányító jelzőlámpa a faluközpontban lévő útkereszteződésben, és a lámpa fékezi is a forgalom sebességét. Viszont a kanyarodó sávból vannak, akik simán haladnak egyenesen, illetve a piros jelzés ellenére is áthajtanak a kereszteződésen. Ezek miatt már több baleset is történt – tájékoztatott a polgármester.









hirdetés