Vizsga, cigivel a szájban

Lassan előbújik a kisördög belőlem és elkezd módszeresen abba az irányba terelni, hogy ugyan már, be sem kell mennem vizsgázni, hiszen csak 3 kredit az egész, és különben is, a múlt félévben is majdnem 2,4-es átlagom volt; -mit akarok én, miniszter lenni?

De csak győz bennem a kisangyal: ne kelljen anyunak azt mondani, hogy meg sem próbáltam. Szóval van még egy kis időm, úgyhogy elolvasok a könyvből vagy 25-30… percnyit, s aztán már bent izgulok a néppel a folyosón.

Legfeljebb kivágnak, gondoltam magamban már eddig is, de ahogy meghallom az aznapi arányt, amely különösen ránk, fiúkra nézve – hát hogy is mondjam – nem túl kedvező, végképp megerősödik a gyanúm, hogy mégis ezt kell majd mondanom anyának: „Nem, anya, ez nem bukás, dehogyis, már elmagyaráztam. Egyszerűen olyan jó voltam, hogy még egyszer visszahívtak…”

De időm sincs tovább a védőbeszédemet tervezgetni, mert nyílik az ajtó és kilép az a rettegett ürge, majd roppant tapintatosan így fogalmaz: „Másik négy jöjjön!” Itt rájöttem valamire.

A hóhérok fejét nem azért takarják le olyan nagy fekete zsákokkal, hogy az ész át ne süssön rajta, hanem azért, mert különben az elítélt már az ő ronda képének látványába belehalna.

Szóval ez egy csoportos szóbeli. Eddig húztam halasztottam a számadást, de most gyorsan felmértem a terepet és döntöttem. Nyolcan vagyunk még, ebből három lány. Na mondom, lesz, ami lesz, én bemegyek a hölgyekkel, habár ők ránézésre is többet tanultak, mint én az eheti 4 vizsgámra összesen. És azzal otthagytam férfi bajtársaimat a folyosón.

Hipp-hopp leültünk a tanárral szemben, én az egyik szélre. A tisztelt úr nem sokat teketóriázott, nem próbálta véka alá rejteni, hogy csak azért tolja hátrébb a székét, hogy láthassa a pad alatt a keresztbetett, mára direkt beminiszoknyásított lábakat.

Tudom, ilyenkor mindig leírhatatlanul lassan megy az idő, de még így is azt mondom, legalább 8-10 perces bókzápor következett – szóval eddig én nem rúgtam labdába, (még csak az kéne) -, majd az első kérdés:„Rágyújtanak?”

A válaszadás idejére a hölgyek olyúgy megijedtek már ettől a kiéhezett 110 kilós vágytömegtől, hogy csak annyit bírtak jelezni a fejükkel, hogy nem, de a fejmozgatások mögé azt gondolhatták valóban, hogy ha egyszer kijutnak a teremből, soha többé nem vesznek fel miniszoknyát. A vulkánt kérjünk benzinnel nem locsolgatni!

Hát nincs mit tenni, a hősök nem szaladhatnak el sorsuk elől - szóval itt közbe kellett szólnom; „Igen, én rágyújtok!” Most két dolog történt.

Egyrészt a tanár észrevette, hogy én is ott vagyok, másrészt a hölgyek a szokásosnál is butábban néztek rám, mert ismertek és tudták, hogy soha nem gyújtok rá… Meg kell hagyni, egész természetesen csináltam, és hála a náthámnak, még a köhögést is volt mire fogni…

De hogy ezután miféle váratlan dolog történt! A tanár a tananyagról (!) kérdezte a lányokat! Én meg közben csak ülök és cigizek (és néha nem köhögök) és az idegesít, hogy elakadtam a miatyánkban.

Légyszi, csinálja valaki utánam, hogy úgy szóbelizik le hármasra, hogy egy szót sem szól hozzá a tanár, aki még egy cigivel is megrövidíttetik!

Szóval, amikor a tanár hárompercnyi beszéd után a hölgyekkel, mindenkinek hármast írt be, igencsak belenéztem a csikkembe, vajon nem lapul-e benne valami gyanús anyag?

De nem! Ez, ez valóság! Durva hepiend.
(Meg kell jegyeznem, hogy valami azonban mégsem fért a fejembe. Az rendben, hogy emberek alapból hülyék, de valami rendszer szerint mégis gondolkodniuk kell!

Miért kaptunk mi most éppen hármast?! A vártnál is hamarabb rájöttem a válaszra kifelé menet: „Te szent ég! Az egyik lányon hosszúszoknya van…”)
-Kozma T-

További élményeket a vizsgákról az [email protected] e-mail címre várjuk.