Túrák Észak-Írországban: A botanikus kerttől az egyetemig

A Brit Királyság egyik tartományának fővárosától 50 km-re tett le a fapados járat. Sajnos a korai sötétedésnek köszönhetően semmit nem láttam a környékből, amíg a magasban voltunk. A földet érést követően sem javult sokat a helyzet, de sebaj – mondogattam magamnak – heteket fogok itt eltölteni, mielőtt hazaindulnék.

Bár gondolatban felkészítettem magam, mégis az út rossz oldalán próbáltam taxit fogni. Zavarodottságom a sofőr enyhe fél mosollyal nyugtázta, és készségesen – és persze ékes ír akcentussal – útbaigazított. Végül azonban mégis a buszt választottam, hiszen a taxiért majdnem annyit kellett volna fizetnem, mint a repülőjegyért Londontól idáig. Így is gyorsan és kényelmesen érkeztem a Victoria állomásra, és a belvárost először teljes éjszakai pompájában csodálhattam meg.

A szállásom félóra sétaútra volt a belvárostól, bár ez cseppet sem szomorít el. Így legalább a külváros egy szeletét is megismerhetem. Itt semmi nem olyan, mint a kontinensen. Az utcák, az épületek, az udvarok, az emberek, de még az áruházak is teljesen mások. Mindenhol vöröstéglás házakat látni, és a zöld elképesztően sok árnyalatát. Minden burjánzott körülöttem, ami szinte tavaszi zsongást váltott ki belőlem…

Na de álljunk csak meg, hiszen mikor elindultam a levelek már sárgultak a Ferihegyen. Itt meg olyan gyönyörűek a kerti pázsitok, mint az alpesi réteken, a tuják, a fenyők, és a pálmák is (nem tévedés, több pálmafaj is megél errefelé), rügyezve hánynak fittyet az őszre.

Első utam az egyetem felé vitt. Szinte észre sem vettem, amikor a Botanikus kert bejárata elé értem, nem is a fauna változására kaptam fel a fejem, hanem Lord Kelvin teljes alakos szobrán akad meg a szemem. Rövid kitérőre szántam rá magam.

A kertben több érdekességet is találtam, ott volt mindjárt a világon egyedülálló pálmaház. A majd száz éves, csillogó fehér üvegpalota építészetileg is említésre méltó, vasszerkezetes vázát üvegtáblákkal fedték be. Az egyik sétányon tovább haladva egy rózsakertbe botlottam. Sajnos a legtöbb virág már eldobálta szirmait, mostanra a virágok pompájának csak az emléke és persze a tövisek maradtak.

Akinek ez még lenne elég, annak itt az egyetemi sport centrum, ahol a jógától a toronyugrásig, mindent kipróbálhat. A testedzés helyett én mégis inkább a város múzeumot választottam, ahol az őskori fosszíliáktól a helytörténeti gyűjteményig nagyon sok érdekesség volt látható.

Most már ideje tovább indulni, győzködtem magam, de nem jutottam messzire. Rögtön a kert mellett megtaláltam a város egyetemi negyedét. A Queen’s Egyetem főépülete lenyűgöző látványt nyújtott a délutáni napsütésben. A központi épületet, a tervezője után, Lanyon épületnek nevezik, ami első ránézésre inkább királyi rezidenciára emlékeztet. A könyvtár és belső udvar viszont egyértelműen a tudomány könyvporos illatát ontotta magából. Amikor pedig felértem a 11 szintes könyvtár legfelső szintjére, az egész város látképe a szemeim elé tárult. Igaz nem repülőről, de így is elég magasról tekinthetek a városra.

Lassacskán ismét sötétedni kezdett, és az eső is cseperegni kezdett, szóval haza indultam. Holnap már rutinosabb leszek, és egyenesen a belvárosba megyek. A városi buszok, a londoniakhoz hasonlóan, emeletes járgányok, csak ne lennének rózsaszínre festve…

Mezei Tamás

Kapcsolódó anyagok: