Fennmaradtak, tehát működhettek

Régi szokások, hagyományok is táplálhatják a babonákat
Régi szokások, hagyományok is táplálhatják a babonákat - © Fotó: Matey István
Debrecen – A babona az emberiség kultúrájának egy nagyon ősi hagyománya.

– Célja, hogy szavakkal, gondolatokkal, cselekedetekkel valamilyen változást idézzen elő a fizikai világban. Ilyen módon egy cselekménynek az eljátszása, leutánzása a hiedelem szerint segítheti az esemény bekövetkezését vagy elmaradását. A mai ember számára azonban mindez babona – beszél a hiedelmek, babonák eredetéről Kövesi Péter spirituális tanító, reiki mester, aki azzal folytatja, hogy amit ma babonának ismerünk, az a régi mágikus praxisok leegyszerűsített, vagy ha úgy tetszik, egy lebutított változata, és a néphagyományban maradt meg.

– Ha ezek soha semmilyen körülmények között nem működtek volna, nem maradtak volna fenn. Gondoljunk csak arra, hogy akkoriban az emberek nem jegyezték le a történéseket, hanem a generációk szájhagyomány, mindennapi cselekedeteik által adták azokat tovább. A fennmaradásuk tehát bizonyítja a működésüket.

Papíron a tűzbe

A hagyományok, jelen esetben a babonák egy része arról szól, hogy hogyan vonzzunk be az életünkbe szerencsés dolgokat, pénzt, jó házasságot. Másik része, hogy hogyan tudjuk elkerülni a kellemetlenségeket. És a babonák között a gyógyításhoz kapcsolódóak is vannak.

– A mai spirituális gondolkodásban elsősorban nem a cselekedetről van szó, hanem a hozzákapcsolódó hitről. Hiszünk valamiben, hogy az bekövetkezik. A koncentrált gondolat sok mindent létrehoz. Például orvosilag is bizonyított, hogy a gyógyulás elképzelésével, gyógyulásra koncentrálással hamarabb épül föl a beteg. Aki folyton a betegsége romlásától tart, annak könnyebben romlik az állapota. Illetve nézzük a másik oldalt, az úgynevezett rombolást, pusztítást: a nem kívánt dolgokat el lehet égetni, mégpedig úgy, hogy azt a tulajdonságunkat, cselekedetünket, amitől meg akarunk szabadulni, ráírjuk egy papírlapra, amit aztán a tűzbe vetünk, az ott elég, vele együtt az is, ami már terhes volt számunkra. Az ember meggyőződik arról, hogy az megsemmisült, a rossz szokást nem kell tovább gyakorolni. Ebben az esetben is a tudat működik.

Ugyanakkor fontos, hogy ha valamit el akarunk érni vagy valamitől meg akarunk szabadulni, az reális cél legyen. Ha az ember hisz benne, és nem csak egy játékos szokásnak tartja, akkor a tudata ereje miatt működik. A negatívumokat is a tudatunk erejével vonzzuk be. Ha azt mondjuk, hogy rossz napom van, mert fekete macska szaladt át előttem, akkor a negatívumokra koncentrálunk, persze, hogy nagyobb eséllyel történhet meg az velünk.

KZS


Néhány babonánk

Felfelé fordított szerencsepatkó: edény, amibe belehullanak a kedvező dolgok.

Négylevelű lóhere: egyébként is igen ritka, de jelképezi a négy őselemet is.

Lencseevés szilveszterkor: mágikusan megidézzük, hogy az új évben sok-sok aprópénzünk, szerencsénk legyen.

Szilveszteri malac: kitúrja a szerencsénket a malac az új évben.