Feljutott és bajnok a DEAC!

Feljutott és bajnok a DEAC!
© Fotó: magánarchívum
Debrecen – A DEAC női futsal csapata idegenben 2-1-re verte a ZTE-Göcsejt, amellyel nemcsak az NB II-es bajnoki címet, de a feljutást is bebiztosította.

Sólyom Attila együttese egy nehéz összecsapás elé nézett, de az első félidei 0-0 is már elég lett volna ahhoz, hogy megszerezzék az aranyat. A fordulás után is sokáig nem tudta bevenni a Göcsej kapuját a DEAC, ám végül a 33. percben Lovas Anna góljával megszerezte a hőn áhított vezetést. Mindössze két percet kellett várni a következő vendégtalálatra, amikor is Radics Ágnes vette be a vendéglátók kapuját. Ezzel már szinte nyeregben is érezhették magukat női futsalosaink, de a végén Radics Ágnes révén újabb gólt szereztek, ám a DEAC válogatott játékosa ezúttal saját kapujába talált be. Ennek ellenére Sólyom Attila együttese bezsebelte a három pontot, amellyel nemcsak a biztos feljutást, hanem az NB II-es bajnoki címet is megszerezte, hiszen 3 fordulóval a vége előtt 11 ponttal vezetnek a Szekszárd előtt.

„A Göcsej elleni mérkőzés nagyon álmosan indult számunkra, ami a hosszú utazásnak is köszönhető volt” – elemezte az összecsapást Radics Ágnes. – „Ennek ellenére volt több gólszerzési lehetőségünk, de az első félidőben nem sikerült betalálni. Az ellenfélnek is akadt néhány lehetősége, de amikor szükséges volt, Kósa Viktória magabiztosan hárított. A második játékrész már meghozta a támadások gyümölcsét, és kétgólos előnyre tettünk szert, ám az utolsó percekben sajnos egy öngólt szereztünk, amely némi idegességre késztette a csapatot. Viszont a lefújásig nem esett több gól, így Zalaegerszegen megszereztük a bajnoki címet az utolsó 3 fordulótól függetlenül. Nagyon boldogok vagyunk, és bízunk benne, hogy jövőre az NB I-ben is megálljuk a helyünket.”

A DEAC számára viszont nem ért véget a bajnokság, hiszen legközelebb május 24-én a Szekszárd otthonában lép pályára.

– DEAC női futsalcsapata –


Tények

ZTE-Göcsej-DEAC 1-2 (0-0)

ZTE: Fábián Ramóna – Orbán Szandra, Széles Viktória, Nagy Bianka, Molnár Nikoletta, Kiss Emília, Molnár Martina, Németh Erika, Bakos Tímea, Horváth Kitti. Vezetőedző: Szimán Bálint.

DEAC: Kósa Viktória – Radics Ágnes, Kota Gabriella, Lovas Anna, Urai Bianka, Dancs Rebeka, Zsoldosné Bornemissza Barbara, Péter Vanda. Vezetőedző: Sólyom Attila.

Gól: Radics Ágnes (öngól), illetve Lovas Anna, Radics Ágnes.


Címkék: , ,


Sporthírek






hirdetés