EU-török csúcs – Merkel: nagyon fontos lépést tettek az uniós tagországok vezetői

Berlin – Nagyon fontos lépést tettek az EU állam-, illetve kormányfői a menekültválságról folytatott megbeszélésükről kidolgozott nyilatkozat elfogadásával, mert a dokumentum a Törökországgal kezdett együttműködés elmélyítéséről és a görögországi helyzet fenntarthatóságának biztosításáról szól – mondta Angela Merkel német kancellár kedden Berlinben a hajnalban véget ért brüsszeli uniós csúcsról.

A kancellár Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárral folytatott megbeszélése után sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva elmondta, hogy a nyilatkozatnak a balkáni migrációs útvonalon zajló áramlás megszűnéséről szóló része csupán “helyzetleírás”.

Ez a helyzet egyoldalú döntések miatt keletkezett, amelyeket Németország nem üdvözölt, mert fenntarthatatlan állapotokat idéztek elő Görögországban – tette hozzá Angela Merkel.

Ugyanakkor a nyilatkozat azt is megjelöli, hogy miként kell megszilárdítani a balkáni migrációs útvonalon és Görögországban kialakult helyzetet, vagyis a tagállami vezetők következetes dokumentumot fogadtak el – emelte ki a német kancellár.

A nyilatkozatban szerepel, hogy a tagországoknak ki kell állniuk az egyoldalú lépéseket “elszenvedő” Görögország mellett, így támogatást kell nyújtaniuk ahhoz, hogy biztosított legyen a macedón és az albán határ védelme “a görög oldalról”, hogy javuljon a menekültek elhelyezése – mondta Angela Merkel.

Németország “nagyon erősen üdvözli”, hogy a nyilatkozat lefekteti a Törökországgal kezdett együttműködés “alapszerkezetét” – hangsúlyozta a kancellár. Ugyanakkor a következő napokban “néhány részletet” még ki kell dolgozni, mert igen összetett kérdésről van szó – jegyezte meg.

Ban Ki Mun aggodalmának adott hangot amiatt, hogy – szavai szerint – egyes uniós tagországokban nacionalista pártok nyomására szigorítják a menekültügyi szabályozást. Kijelentette, hogy a hangulatkeltés a menekültek ellen a társadalom megosztásához vezet és nem egyeztethető össze sem az ENSZ, sem az EU értékeivel.

Az EU-nak szolidaritást kell vállalnia a menekültekkel, és sokkal többet tehetne értük. Nem pénzről van szó, hanem többről, az emberiességről és az emberi jogok tiszteletéről – hangsúlyozta Ban Ki Mun.

Elmondta, hogy a világszervezet szeptember 19-én konferenciát tart a migráció globális kérdéseiről, és a tanácskozásra a szervezet valamennyi tagországának állam-, illetve kormányfőjét meghívták.

Angela Merkel tevékenységéről szólva aláhúzta, hogy lehet a menekültek elé falakat emelve a “könnyebb utat” választani, a német kancellár azonban nem így tett, hanem olyan politikát követett, amellyel “az együttérzés és az erkölcs igaz hangja” lett az egész világon.

A német kancellár elmondta, hogy találkozójukon átadta az ENSZ-főtitkárnak a legmagasabb rangú állami kitüntetést, a német köztársaság érdemrendjének nagykeresztjét. Németország ezzel Ban Ki Mun tíz éve tartó főtitkári munkáját ismeri el, különös tekintettel az Agenda 2030 néven is ismert – a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó – fenntartható fejlesztési menetrend kidolgozására és a tavaly decemberben Párizsban elfogadott nemzetközi klímavédelmi egyezmény elfogadására.

– MTI –








hirdetés