Erős lehűlés, gyenge faggyal – Zordabb arcát mutatta a hajdú-bihari időjárás

Erős lehűlés, gyenge faggyal – Zordabb arcát mutatta a hajdú-bihari időjárás
© Illusztráció: Derencsényi István
Debrecen – Átmeneti lehűlés szakította meg az átlagosnál enyhébb áprilisi időt, a hónap harmadik hete sokfelé hozott hajnali fagyokat, számottevő csapadék azonban csak helyenként fordult elő.

Markáns, ám többnyire száraz hidegfront vetett véget az áprilisi nyárnak az elmúlt hét elején. A 25 fok feletti csúcshőmérsékletekről jó 10 fokkal estek vissza az értékek, ám mivel a beáramló hűvös levegő egyben jóval szárazabb is volt, az éjszakai lehűlés is erősödött. E tekintetben a mélypont 21-én virradóra következett, akkor sokfelé mértünk fagypont alatti hőmérsékleteket úgy Szabolcs-Szatmár-Bereg, mint Hajdú-Bihar megyében. Egy-két mélyebb fekvésű, szélvédett, tartósan derült körzetben – mint amilyen a Nyírség is – akár több órán is a negatív tartományban időzött a hőmérő higanyszála, s a minimumhőmérséklet a -3—-4°C-ot is elérte. Ezeken a területeken a fagy károsíthatta a gyümölcsösökben az éppen nyíló virágokat, terméskezdeményeket, illetve zsenge hajtásokat is, a kártétel nagysága azonban egyelőre kérdéses. Mivel a talaj mentén szinte általános volt a fagy szinte a két megye teljes területén, az érzékenyebb kerti kultúrákban is keletkezhettek károk, valamint a néhol már kikelt korai vetésű kukoricaállományok számára is kedvezőtlen volt nem csupán a fagy, de már a fagyponthoz közeli hőmérséklet is.

Fagyok is lehetnek

Gyenge fagyok kialakulására a továbbiakban is van esély, már csak a klímastatisztikák alapján is, de az alapvetően továbbra is száraz talajfelszín, illetve levegő okán egyaránt, érdemes ezért a védekezésre gondot fordítani ott, ahol az állományok érzékenysége, illetve a szűkebb környezet fagyra való hajlama ezt indokolja. Jelentősebb csapadék az időszakban nem hullott a két észak-tiszántúli megye legnagyobb hányadán, szórványosan – főként a hét legvégén – előfordult 4-8 mm. Alapjában véve folytatódott a talajok ütemes kiszáradása, különösen a felső 10-20 centiméteres rétegének nedvességtartalma csökkent már most a kedvezőtlenül száraz tartományba. A frissen elvetett kukorica és számos kertészeti kultúra kelése szempontjából kedvezőtlen a többfelé csupán a szabadföldi vízkapacitás 20-30 százalékát kitevő nedvességkészlet, a kelés itt hiányos, vontatott lehet. Átmenetileg a talajhőmérséklet is a melegigényes növények számára kritikus 10-12 fokos érték alá csökkenhetett a jelentős lehűlés hatására, ez azonban a párolgás, így a további vízvesztés mértékét is csökkenthette némiképp.

– DE ATK Agrometeorológiai és Agroökológiai Monitoring Központ –








hirdetés