“Én is szeretem az anyukámat, tetszik, hogy a költő is ennyire tisztelte és szerette az övét”

“Én is szeretem az anyukámat, tetszik, hogy a költő is ennyire tisztelte és szerette az övét”
© Fotók: Derencsényi István
Debrecen – Debreceni olvasóink kedvenc költőiről érdeklődtünk, nagy volt a szórás a válaszokban.

– Zrínyi Miklós Szigeti veszedelem című műve közel áll hozzám a magyarság megfogalmazása miatt, érezhető, hogy a költő mennyire szíven viseli hazája sorsát, és ez fogott meg. Leginkább a hazaszeretettel kapcsolatos verseket kedvelem – mondta lapunknak Pataki Noémi.

– József Attila családdal és az édesanyjával kapcsolatos művei közel állnak a szívemhez. Én is szeretem az anyukámat, tetszik, hogy a költő is ennyire tisztelte és szerette a szülőanyját – nyilatkozott Fábián Bence.

– Hozzám nem igazán állnak közel a magyar versek és költők. Úgy érzem, a középiskolában túlságosan sokat foglalkoztunk verselemzéssel, lehet, ez a probléma – fogalmazott Nagy Vivien.

Szalóki Bernadettnek nincsen kedvenc költője, ugyanis nem rajong a magyar versekért.

– József Attila verseit kedvelem leginkább, megfog a versek tartalma és a zeneisége, könnyen érthetőek számomra, és jó a stílusuk – mondta Laczkó Tamás.

Balogh Sándor szereti Ady Endre verseit, mert egyszerűek és megérthetőek számára a költő fogalmazásmódjai.

HBN-SJ|Fotó: Derencsényi István








hirdetés