Életmód

2018.07.01. 15:45

Elhízás: az életmódváltás a megoldás

Debrecen - Magyarországon minden ötödik gyermek elhízott vagy túlsúlyos.

Debrecen - Magyarországon minden ötödik gyermek elhízott vagy túlsúlyos.

Az elhízás a jövő egyik legjelentősebb egészségügyi problémái közé sorolható, mely szinte minden szervrendszerben előnytelen folyamatokat indít el. A helytelen életmód nemcsak felnőtt-, hanem gyermekkorban is elhízáshoz vezet.

A Napló kérdésére Hojcska Noémi, debreceni természetgyógyász és dietetikus kifejtette: a hormonális, a mozgásszervi és a szívbetegségek gyakran járnak együtt elhízással, genetikai okból is előfordulhat, ám leggyakrabban a helytelen életmód miatt alakul ki.

Gondot jelent a sok cukor

Nagy problémát jelent a mozgáshiány, hiszen manapság a gyerekek leginkább otthon ülnek, és legtöbb idejüket a számítógép előtt töltik.”

A másik gond a helytelen táplálkozás, a magas zsír- és cukorfogyasztás, valamint a kevés rostbevitel. Emellett a számos félkész- és késztermékben rengeteg adalékanyag található, ami káros az egészségre – mondta a szakember.

Hangsúlyozta: a gyerek a szülei szokásait tekinti kiinduló­pontnak, tehát ha otthon nem ismerkedik meg az egészséges életmód alapvető kellékeivel, akkor később nem fog magától átállni azokra.

Betegségekhez vezethet

Ha már kialakult az elhízás a helytelen életmód miatt, akkor a gyermeknek egyénre szabottan egy terápiás tervet kell felállítani dietetikus segítségével, mellyel elérhető az egészséges testsúly – folytatta Hojcska Noémi. Természetesen a szülő segítségével is sikerülhet a gyermeknek lefogyni.

Kerülendő a cukros italok fogyasztása, helyettük szomjoltónak leginkább vizet vagy gyümölcsteát igyanak a lurkók. Rizs helyett barna rizs vagy durumtészta kerüljön otthon a tányérra, a burgonyát főzve, sok párolt zöldséggel, a húsokat pedig grillezve vagy sütőzacskóban készítsük el.

Sajnos, ha nem figyelünk gyermekeink egészségére, akkor az elhízás következtében nagyon sok betegség alakulhat ki: elsősorban magas lesz a vérzsírszint, melynek következménye az érelmeszesedés, ezt követi a magas vérnyomás, ami miatt pedig szívproblémák is kialakulhatnak. – Nagyon gyakori a mozgásszervi megbetegedés, illetve a helytelen cukoranyagcsere miatt a 2-es típusú diabétesz is – hívta fel a figyelmet Hojcska Noémi.

- Szilágyi Zsófia -


Régiónkénti eltérések

A gyermekkori túlsúly és elhízás előfordulása nagy régiós eltéréseket mutat Magyarországon: a legtöbb ilyen gyerek a Dél-Dunántúlon (27,2 százalék), míg a legkevesebb Közép-Magyarországon (18,1 százalék) él. Tovább elemezve az eredményeket, elsősorban az elhízásnál (ami a súlyosabb kórkép) találunk jelentős eltérést, itt a legalacsonyabb (Közép-Magyarország) és legmagasabb (Dél-Dunántúl és Észak-Magyarország) előfordulási arányok között majdnem kétszeres a szorzó. Vagyis csaknem kétszer annyi elhízott kisiskolás él Dél-Dunántúlon és Észak-Magyarországon, mint az ország középső részén. A régiós különbség markánsabb fiúknál, mint lányoknál – mutat rá az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet a 2017-es elhízás világnapja alkalmából kiadott közleményében. Hazánkban a 6-8 éves gyermekek több mint 20 százaléka (fiúk 20,5 százalék lányok 21,9 százalék) túlsúlyos (ami az enyhébb forma) vagy elhízott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!