trükk

2020.02.05. 11:41

Távirányítóval pörgette a taxiórát egy cseles sofőr

Egy ideig be is jött a módszer, de aztán egy igazoltatáson lebukott.

Forrás: Shutterstock

Távirányítóval „pörgette” a taxiórát az a sofőr, akit az erzsébetvárosi rendőrök állítottak elő – közölte a rendőrség szerdán a honlapján.

A közlemény szerint a Wesselényi utcában igazoltatták az 50 éves gyáli taxisofőrt, ekkor derült ki, hogy az engedélyét visszavonták.

A gépkocsit is átvizsgálták, és a műszerfalon, a taxióra felett egy távirányítót találtak.

Kiderült, hogy azzal a bekapcsolt taxiórán megjelenő fuvardíj összegét lehetett növelni.

A rendőrök a férfit bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt előállították a kerületi rendőrkapitányságra, a gépkocsit pedig lefoglalták és elszállították. A taxis ellen végül információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntett miatt indítottak büntetőeljárást.

Közölték azt is, az erzsébetvárosi rendőrök ebben a hónapban már a második alkalommal fogtak el hasonló módszert alkalmazó csalót.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!