Egyből továbbadta a lopott bicikliket

Püspökladány – A püspökladányi nyomozók vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást a 17 éves fiatalkorú fiúval szemben.

A Püspökladányi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást egy 17 éves helyi lakossal szemben.

A nyomozás adatai szerint 2015. június 24-én 8 óra 34 perckor egy nő tett bejelentést a rendőrségre arról, hogy ismeretlen tettes az éjszaka folyamán bement a családi háza udvarára, ahonnan ellopott egy kerékpárt.

A rendőrök az ügyben széleskörű adatgyűjtést végeztek és tanúkat hallgattak ki, amelynek eredményeként azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 17 éves helyi fiút, akit 2015. október 20-án gyanúsítottként hallgattak ki. A megalapozott gyanú szerint a fiatalkorú 2015. augusztus 14-én és szeptember 1-jén is ellopott egy-egy biciklit Püspökladányban. A gyanúsított beismerő vallomásában elmondta, hogy az eltulajdonított kerékpárokat a városban értékesítette.

A rendőrség a helyi lakossal szemben folytatott nyomozást a napokban befejezte és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.

– Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság –








hirdetés