DVSC-TVP: Át kell menteni Érdre a „kupamentalitást”

Akt.:
Madalina Zamfirescu a Lubin ellen bizonyított.
Madalina Zamfirescu a Lubin ellen bizonyított. - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – A nemzetközi kupasikert követően a bajnokságban lesz jelenése a DVSC-TVP női kézilabdacsapatnak, a piros-fehérek az Érd otthonában lépnek pályára vasárnap 18 órától.

Leszögezhető, a Lubin kiejtése az EHF Kupából szép fegyvertény volt, ám most egy, a lengyeleknél is erősebb gárda vár a Lokira. Ha a tabellára pillantunk, kicsit csalóka a kép, hiszen az érdiek állnak az első helyen, de több meccset játszottak legfőbb riválisaiknál, a Győrnél és a Fradinál, ráadásul előbbi alakulat legyőzte őket hazai pályán. Szabó Edina tanítványai hazánk egyik legerősebb alakulatát alkotják, így kőkemény csata vár a debreceni hölgykoszorúra a hét utolsó napján.

Egyértelműen a házigazdák a mérkőzés favoritjai, ennek ellenére nem szabad feltartott kezekkel kimenni a küzdőtérre. Ha Kelemen Éváék olyan hozzáállással játszanak Érden, mint tették azt a Hódosban szombaton, akkor emelt fővel jöhetnek le a pályáról, bármilyen eredmény is szülessen.

HBN








hirdetés