Helyi közélet

2013.08.23. 15:05

Mindenkori elismeréssel

Debrecen - Elkezdődött a III. szakdolgozói konferencia az orvoscentrumban.

Debrecen - Elkezdődött a III. szakdolgozói konferencia az orvoscentrumban.

A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum több mint félezer szakdolgozó részvételével tartja meg a „Juhász Zsuzsa” III. Szakdolgozók Konferenciáját augusztus 23–24-én.

Mint azt Domjánné dr. Lengyel Irén, az OEC klinikai főnővére elmondta: a konferencia előadásai öt témakör köré csoportosulnak, ahol az előadók bemutatják a diagnosztikus és terápiás módszereket és azok hatását az ellátás folyamatára, valamint szólnak az egészségügyben szakdolgozók betegellátásban, prevencióban és rehabilitációban betöltött szerepéről. Dr. Fülesdi Béla centrumelnök beszédében kiemelte, hogy a centrum mindenkori vezetése elismeri az egészségügyi szakdolgozók kiemelkedő szerepét az egészségügyi ellátásban, ezért ösztönzi és támogatja szakmai fejlődésüket.

A konferencián harmadik alkalommal adták át a Juhász Zsuzsa Emlékérmet, amelyet az ápolási albizottság javaslata alapján a munkájában kimagasló teljesítményt nyújtó, ápolói, betegellátói hivatást magas szinten művelő szakdolgozó kapja. A kitüntetést Gál Lászlóné, a klinika fül-orr-gége osztályának vezető ápolónője vehette át.

HBN–SZM|Fotó: Molnár Péter

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában