Művészeket várnak

2022.09.09. 06:00

Kulturális örökséget alakít át a technológia erejével a Honor

A „Jövő kapuja” program vonzóbbá és elérhetőbbé tenné a kultúrát a metaverzum korában.

Vitorlázás az időben

Forrás: Yunuene

A Honor bejelentette a „Jövő kapuja” programjának célját, hogy a technológia segítségével gazdagítsa a kulturális örökségünket. A még az IFA 2022-es sajtótájékoztatón elindított kezdeményezésben két népszerű művész gondolja újra kreatív módon a kiterjesztett valóságon keresztül (AR) a Wasserschlosst, a hamburgi Speicherstadtban látható ikonikus UNESCO világörökségi helyszínt.

Az egyre többeket foglalkoztató metaverzum és a hibrid turizmus térnyerése közepette a projekt célja, hogy a világ kreatív tehetségeit arra inspirálja és motiválja, hogy alkalmazzák az olyan innovációkat, mint a mesterséges intelligencia (MI), az AR vagy a térhatású hang. Ezáltal a közösségeket élvezetesebb, érdekesebb és izgalmasabb módon kapcsolhatják össze a kultúrával, elősegítve a turizmust is egy egyre inkább összekapcsolt jövőjű világban.

Timo Helgert - „Virágzó jövő”
 

A kulturális örökség ünneplése a metaverzumban

Németország számára Hamburg egyfajta „kapu a világba”, kikötővárosból fejlődött metropolisszá úgy, hogy épített a közösség, az együttműködés és az innováció nagymúltú kultúrájára. Ez a történelmi átalakulás ihlette meg a Honort, hogy Hamburgot válassza a projekt első állomásának, egyfajta próbaverzióként. A cél, hogy hozzájáruljon a város kulturális virágzásához, és ezzel világszerte megihlesse az embereket, hogy gondolják újra kulturális kincseiket a metaverzumban.

A projekt életre keltéséhez a Honor az AR-t és VR-t fejlesztő ARLOOPA-val, valamint Yunuene és Timo Helgert elismert művészekkel működött együtt, akik kreatívan alakították át a kiterjesztett valóságban a híres Wasserschloss épületet.

Yunuene a „Jövő kapujához” a „Vitorlázás az időben” című művével járult hozzá, amely a város kikőtőjének fejlődése előtt tiszteleg. Jellegzetes képi elemeivel mutatja meg, hogy a tengerészeti logisztika innovációi miként változtak az idők során. Timo Helgert „Virágzó jövő” élménye pedig futurisztikusabb: alapja, hogy Hamburg a világ egyik legzöldebb városa. Művében azt láthatjuk, hogy a Wasserschloss miként nézne ki egy olyan zöld jövőben, ahol a gyönyörű virágok és a veszélyesztetett fajok megélhetnek – ezáltal a legendás épület egy másfajta világ hangulatában tündökölhet.

Yunuene – „Vitorlázás az időben”
 

Magával ragadó élmények felfedezése az MI és az AR lehetőségeivel

Az élményen keresztül a Honor a hibrid turizmushoz is hozzájárul. Ez az egyre feltörekvő trend a globális turisztika újbóli fellendüléséből ered, ahol az utazók már elvárják, hogy a járvány alatti digitális fejlesztések kibővítsék és élvezetesebbé tegyék a fizikai utazást.

Az AR-élmények a Wasserschlossnál a digitalis és a fizikai világokat hozzák össze, így a látogatók teljesen új módon érintkezhetnek a kultúrával. A Honor folyamatosan befektet olyan technológiákba, mint az MI, a térazonosítás, a térhatású hang és az AR, ezzel lehetővé téve olyan igazán magával ragadó élményeket, melyek méltóak a digitális forradalomhoz.

Művészeket várnak

A Honor Talents Global Design Awards részeként a „Jövő kapuja” szeretné megihletni a világ kreatív tehetségeit, és bízik abban, hogy mások is a technológiára építve újragondolják saját közösségeiket a metaverzum korszakában. A Honor Talents most először vezet be egy dedikált AR Interactive Artwork Design kategóriát, és már fogadja is a jelentkezőket, akik a helyi lakótelepeket átalakító digitális alkotásokkal nevezhetnek.

Pályázni lehet az épületek, falak, parkok és más közterületek digitális „rétegeivel”. Az érdeklődő művészek itt tudhatnak meg többet lehetőségekről.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!