Kulcskérdés

2019.09.17. 12:30

Őszre kész a mesterséges intelligenciával foglalkozó akcióterv

Az ország versenyképessége is függ tőle a közeljövőben.

Forrás: Shutterstock

Erről beszélt a Magyar Hírlapnak nyilatkozva Jakab Roland, a Mesterséges Intelligencia Koalíció elnöke, az Ericsson Magyarország ügyvezető igazgatója.

Jakab Roland egy májusi eseményen.
MTI/Mónus Márton

A hétfőn megjelent interjúban kijelentette, hogy „a mesterséges intelligencia által dominált, előttünk álló időszakban egy ország versenyképessége nagyban fog függeni a nemzeti adatvagyon hatékony hasznosításától”. Ezért ki kell alakítani a megfelelő szabályozási környezetet – tette hozzá.

Az akciótervet részletezve elmondta: szükség lesz egy olyan keretrendszerre, amelynek segítségével szabályozott és gördülékeny módon tudnak együttműködni

a piaci szereplők a kutatóintézetektől az üzleti szférán át az egyetemekig, illetve az állami szektorig.

A társadalmi érzékenyítésre szintén nagy hangsúlyt fektetnek, mert alapvető szempont, hogy minél szélesebb körben ismertté váljanak a szóban forgó technológia gazdasági és társadalmi átalakulásra gyakorolt hatásai.

Készítenek egy MI-térképet is, amelyen beazonosítják a területen tevékenykedő szereplőket.

Jakab Roland elmondta, hogy több európai uniós tagországban – köztük Németországban és Franciaországban – már készült MI-stratégia, de számos tagállamban még nyoma sincs ilyen dokumentumnak.

Borítóképünk illusztráció: Shutterstock

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!