Fényév távolság minden korszakban

Debrecen -  A színház december 21-én tűzte repertoárjára az idén harmincéves, ma már klasszikusnak számító A padlást Visky Andrej rendezésében. A Presser Gábor–Sztevanovity Dusán–Horváth Péter alkotta, „félig mesének, félig musicalnek” aposztrofált darabot az ősbemutatója, az 1988-as vígszínházi premierje óta már számtalan teátrum számtalan változatban a műsorára tűzte. A debreceni közönség is találkozhatott már vele korábban, ám amit most ez a fiatal rendező a szintén rendkívül fiatal(os) debreceni színészgárdával kreált belőle, az mindenképp újszerű és figyelemre méltó.

A padlás csodás hely

Mégpedig azért, mert sem a rendezőnek, sem pedig a darab főszerepére felkért Kránicz Richárdnak – zsenge koruk miatt – nem kell a korábbi feldolgozások terhét cipelnie. Egészen odáig menően nem, hogy az ő korosztályuk számára már teljesen mást jelent a padlás mint tér is, hiszen mindenféle politikai felhangtól mentesen gondolkodhatnak erről az „ég és föld közötti” „szigetről”.

Ez a minden eddigi összetevőtől független gondolkodásmód meg is látszik a produkción: egy társasház felső szintjének enteriőrje tárul elénk a maga gerendákkal megtűzdelt ferde falával, ahol a Kránicz alakította Rádiós és a „kísérleti kommunikátora”, azaz Robinson (Steuer Tibor) laknak, s ennek a térnek a hangulata rögtön azt sugallja, hogy alkalmas mindenféle csoda megtörténtére.

A csodák bekövetkezte pedig, főleg ilyenkor, karácsony tájékán nem vagy nem csak a darab felnőtt nézői számára fontos, hanem azoknak a gyermekkorú befogadóknak is, akik a mesék miatt eleve hozzá vannak szokva a csodákhoz, de életkoruknál fogva szintén most találkoznak először a musical mondanivalójával.

Visky Andrej rendezése az ő nézőtéri jelenlétükre is nagyban számít, amikor a négy szellem (Újhelyi Kinga, Vranyecz Artúr, Dargó Gergely, Janka Barnabás) tényleg fantasztikumba hajló padlásra érkeztét, majd Rádiós és Süni (Edelényi Vivien) segítségével a másik bolygóra, a földöntúli világra való távoztát a színpadon alkalmazott sejtelmes fénytechnikával, a szellemek „űrruhára” hasonlító jelmezével egyfelől csodaként képes láttatni, másfelől mindezt tökéletesen beleágyazza a legfiatalabb nézők számára a mesék világából tökéletesen érthető jó-rossz dichotómiába.

Az „örök” Témüllerek

Visky Andrej rendezésében óriási hangsúlyt kap a darabnak az a mondanivalója, mely szerint a négy szellemet csak az látja, akinek „olyan tiszta és romlatlan a szíve, mint a gyerekeknek”. Azaz e képesség alapján azonnal eldől, hogy ki milyen ember. A Rádióson, Sünin és persze Robinsonon kívül Mamóka az, aki észlelni képes a négy alakot, szemben Témüllerrel (Dánielfy Zsolt) és a kezdetben vele összejátszó, majd ellene forduló rendőrökkel. A gyerekek ebből tehát azonnal „leveszik” az emberi viszonyokat, miközben mi, felnőttek is kezdünk a történet mélyebb mondanivalója felé terelődni.

Mégpedig épp Témüller alakján keresztül, aki, mivel azt hiszi, hogy „övé a pálya”, azaz, hogy mindent ő határozhat meg ebben a házban, de még a padlásán is, az örök gonosz megtestesítőjeként áll előttünk. S ezt nem csak abból érezzük, hogy ő bizony nem látja a szellemeket, tehát nem hisz a csodákban sem, hanem abból is, ahogy viselkedik: a rosszindulatot, a másoknak ártás tökélyre fejlesztését mint archetípust láttatja velünk a személyén keresztül a rendezés, akinek persze ebben a mesevilágban a végén „el kell nyernie a méltó büntetését”.

De mi, felnőttek, tudjuk, hogy ez nem ennyire egyszerű. Mert hiába a csupa szív emberek archetípusát képviselő Rádiós és Süni, na meg Mamóka, sokszor a jóság kevés az ilyen alakok „ártalmatlanítására”. S rögtön felmerülhet bennünk a kérdés: akkor esetleg az ilyenek elől érdemes elmenekülni arra a bizonyos másik bolygóra? Visky Andrej válasza erre a koncepciója alapján kettős: egyfelől igen, ha régóta, évszázadok óta itt bolyongó szellemek vagyunk, de erre nyilván kevés az esély.

Ha pedig nem ilyenek vagyunk, „két út áll előttünk”: vagy az, hogy a Témüllerekkel felvéve a harcot itt maradunk – ez Rádiós gyönyörű válasza a „nekem itt van dolgom, nekem itt vannak álmaim”-dallal, vagy marad az álmodozás, az ég és föld közötti padlásról való transzcendens ugrás vagy a szerelem mámorába (lásd Süni Rádiós iránti érzelmeit), vagy valami felsőbb létezőbe, illetve a szeretetbe vetett hitbe, amely erőt ad a mindennapokhoz – ahogyan azt az Oláh Zsuzsa kiválóan megformálta Mamóka néhány, a szívét is rejtő szilvás gombócon keresztül láttatja velünk.

Lenyűgöző technikai elemek

A színpadon ezek az alternatívák gyönyörű koreográfiával és fantasztikus énektechnikával valósulnak meg. A debreceni társulat legjobb hangú színművészeit láthatjuk a produkcióban, akik saját fizikumukat nem kímélve táncolják és dalolják végig az estét, miközben mimikájukkal – lásd a négy szellem csodálatos arckifejezését – valamint az átváltozás képességével – lásd a gonosz Barrabásból jó Révésszé változó alakot (Jámbor József) – azt is érzékeltetik velünk, hogy ki az, aki akár szimbolikusan, akár ténylegesen a padlásra, ki az, aki az alagsorba, s ki az, aki a minden szépet és jót ígérő másik bolygóra való. Gyönyörű, sokrétű játék, igazi karácsonyi ajándék a nézőknek.

- Gyürky Katalin -

Az alkotók

Rádiós: Kránicz Richárd, Süni: Edelényi Vivien, Mamóka: Oláh Zsuzsa

Barrabás/Révész: Jámbor József

Herceg: Vranyecz Artúr

Kölyök: Újhelyi Kinga

Lámpás: Dargó Gergely / Papp István, Meglökő: Janka Barnabás, Témüller: Dánielfy Zsolt, Detektív: Gelányi Bence

Üteg, a detektív: Fülöp Tamás m. v., Robinson: Steuer Tibor

Díszlettervező: Claire DeLiso, Jelmeztervező: Nagy Eszter

Videóanimáció: Csillám András, Jóvér Csaba, Zenei munkatárs: Dargó Gergely, Korrepetitor: Hernyák Marcell, Koreográfus: Katona Gábor, Koreográfus asszisztens: Laczó Zsuzsa, Dramaturg: Adorján Beáta

Rendezőasszisztens: Homonna Nóra

Rendező: Visky Andrej