Debrecen hírei

2018.12.16. 19:30

Család-OK: zene, nemzedékeken át

Debrecen - Két nap alatt csaknem harminc helyszínen csendül fel a családokat erősítő muzsika.

Debrecen - Két nap alatt csaknem harminc helyszínen csendül fel a családokat erősítő muzsika.

Újra megszervezte a Család-OK koncertsorozatot a családok évében a Debreceni Kőr Dáma Egyesület a Hajdúdorogi Főegyházmegye segítségével. A vasárnapi és hétfői koncerteket egyebek mellett templomokban és iskolákban tartják, tartották. A kezdeményezéshez csaknem 30 intézmény, szervezet jelezte csatlakozási szándékát, melynek nyitóeseményén, a Lautitia kóruscsalád koncertjén Debrecenben, a Kölcsey Központban vasárnap délután vehetett részt a közönség.

Porkoláb Gyöngyi, a Debreceni Kőr Dáma Egyesület elnöke elmoondta: a Család-OK Országos Koncertjén egyazon időpontban adnak hangversenyt olyan családok, ahol több generáció foglalkozik zenével, hangsúlyozva annak szerepét, hogy a zene olyan érték, amely családokon, közösségeken átörökíthető. Az előadásoknak műfaji megkötése nincs: bármilyen hangszerjátékkal, énekkel lehet csatlakozni a programhoz, egyetlen kikötés a családi előadás, és előnyben részesülnek a generációkon átívelő kezdeményezések. A program olyan értékeket emel a középpontba, amelyek összekötnek szűkebb és tágabb közösségeket, felmutatják, erősítik, átörökítik a helyi kulturális értékeket. Lehetőséget nyújtanak arra is, hogy a családi műsorok cserealapon más részt vevő városokban is bemutatkozhassanak a jövőben.

– A családnak életünk legfontosabb színterének kell lennie. A mi kóruscsaládunknak csaknem 200 tagja van. Olyan közösséget alkotunk mint egy család – fogalmazott a rendezvény sajtótájékoztatóján Nemes József, a Lautitia kóruscsalád karnagya.

Kocsis Fülöp, a Görögkatolikus Metropólia, Hajdúdorogi Főegyházmegye érsek-metropolitája elmondta: azért csatlakoztak a kezdeményezéshez, mert egyrészt az összes magyarországi felekezet közül a görögkatolikus családokban a legmagasabb a gyermekszám, másrészt szoros kapcsolatban állnak az énekkel. OCs

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!