Debrecen hírei

2018.09.12. 13:44

Engedély nélkül vitte el az autót a gyanúsított

Debrecen - A gyanúsított egy telephely portásaként úgy vitte el a cég egyik teherautóját, hogy a tulajdonos nem tudott róla.

Debrecen - A gyanúsított egy telephely portásaként úgy vitte el a cég egyik teherautóját, hogy a tulajdonos nem tudott róla.

Egy debreceni telephely tulajdonosa tett bejelentést a rendőrségre 2018. augusztus 18-án 12 óra körül arról, hogy a cégük egyik kisteherautója eltűnt - írja a police.hu. A rendőrök a helyszínre mentek, ahol adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, amelynek eredményeként kiderítették, hogy a telephely portása vitte el a kisteherautót. A 46 éves férfi magáncélra akarta használni a gépjárművet, viszont főnökétől erre nem kért engedélyt. R. Kálmán egy korábban megvásárolt mosógépet szeretett volna hazavinni, azonban a kisteherautó menet közben lerobbant. A férfi hátrahagyta a járművet és gyalog visszament a munkahelyére. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a debreceni férfit, és vele szemben jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat átadta az ügyészségnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!