Debrecen hírei

2018.05.08. 10:24

Hajdú-bihari sikert is hozott a Kazinczy-verseny döntője

Debrecen, Győr - Ez a nyelv, amelyet a világ legnehezebb nyelvének tartanak.

Debrecen, Győr - Ez a nyelv, amelyet a világ legnehezebb nyelvének tartanak.

A Szép Magyar Beszéd verseny 53. Kárpát-medencei döntőjét április 20. és 22. között rendezték meg Győrben. A versenyt Radnóti Ákos alpolgármester nyitotta meg, ünnepi beszédet dr. Balázs Géza egyetemi tanár tartott.

Titkos nyelv

„Ez a nyelv, amelyet vállalt Balassi Bálint, amelyre lefordította a Bibliát Károlyi Gáspár, a tudományokat Apáczai Csere János, amelyért mindétig fáradozott Kazinczy Ferenc. S amiért lassan kétszáz éve zarándokolunk Kisbányácskára, azaz Széphalomba, hogy fejet hajtsunk a szent öreg emléke előtt. S ahol az utókor előbb emlékcsarnokot, majd múzeumot emelt. S ahol ma minden évben Szép magyar beszéd versenyt rendeznek… Ez az a nyelv, amelynek Széchenyi István tudományos társaságot, akadémiát álmodott, hogy legyen anyanyelven jövője. Amelynek gazdag szótárt készített Czuczor Gergely és Fogarasi János. Az első rádióbemondók nyelve, aki ünnepi öltözetben, megilletődve ültek a mikrofon elé. Amelyen megszólalt 1925-ben a Magyar Rádió. Zrínyi Miklós még nehezen gördülő nyelve, Jókai, Mikszáth, Móricz, Tamási Áron, Márai nyelve. Petőfi, Arany, Ady, Babits, Kosztolányi, József Attila, Radnóti, Pilinszky, Weöres, Nemes Nagy nyelve… És Galgóczi és Fejes Endre nyelve… Sinkovis Imre és Berek Kati nyelve. És Cseh Tamás nyelve…” – sorolta köszöntőjében dr. Balázs Géza.

A háromnapos rendezvényen a 146 versenyző a szabadon választott szöveg előadása után írásbeli feladatot oldott meg, majd másnap került sor a kötelező szövegek tolmácsolására. A résztvevők városnézésen és színházlátogatáson is részt vettek.

A bírálóbizottságok 35 Kazinczy-érmet osztottak ki, az Anyanyelvápolók szövetségének jutalmát 26 tanuló vehette át. A rendezvényen záróbeszédet dr. Kováts Dániel, nyugalmazott főiskolai tanár mondott.

„E mostani felemelő együttlétünk azonban nemcsak a visszatekintés, hanem a jövőbenézés alkalma is. Látjuk-e jelét a diákifjúság, illetve tanártársaink körében a Kazinczy-verseny iránti hosszabb távú érdeklődésnek? Adhat-e továbbra is olyan ösztönzéseket e versenyforma, amelyek a résztvevők személyiségének gazdagodásához vezetnek? A magam részéről határozott igennel felelek ezekre a kérdésekre. Nemcsak azért, mert a több mint fél évszázados tapasztalat, a sikeres nemzedékváltás reményre ad okot, hanem azért is, mert meggyőződésem szerint a Kazinczy-érmekért folyó nemes vetélkedés vonzása az idők során újabb és újabb motívumokkal bővült” – zárta szavait.

HBN


Megyei eredmények

Kazinczy-érmet nyertek:

Gimnáziumi I. kategória:

  • Szécsi Bence, Debreceni Ady Endre Gimnázium, felkészítője: Módis Lászlóné
  • Takács Imre, BSZC Veres Péter Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakképző Iskolája, Balmazújváros, felkészítője: Tóth Lászlóné
  • Szakképző iskolai tanulók:

  • Bedő Balázs, DSZC Péchy Mihály Építőipari Szakgimnáziuma, Debrecen, felkészítője: dr. Kurdicsné Sebestyén Anna
  • Tóth Viktória, BSZC Karacs Ferenc Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája, Püspökladány, felkészítője: Kissné Csőke Katalin
  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!