Debrecen hírei

2018.04.05. 13:55

Nyár elejére új utakat kapnak

Debrecen - A Szitakötő közben az utcák leaszfaltozása összesen 40 családot érint, akik közül sokan nem voltak tisztában azzal korábban, hogy az utakat nekik kellett volna karban tartaniuk, mivel azok magánutak.

Debrecen - A Szitakötő közben az utcák leaszfaltozása összesen 40 családot érint, akik közül sokan nem voltak tisztában azzal korábban, hogy az utakat nekik kellett volna karban tartaniuk, mivel azok magánutak.

Széles Diána alpolgármester kifejtette, kifejezetten örül annak, hogy a lakosok nagy része maximálisan kivette a részét abból, hogy mihamarabb hozzá tudjanak látni munkálatokhoz, így az Új Főnix Terv keretein belül az elsők között készülnek el a fejlesztések. A közeljövőben további nyolc utcában végeznek hasonló munkálatokat, ebből hat a Nagysándor-telepen valósul meg. A tervek szerint azokkal október végéig végezhetnek.

Egykori magánutakat aszfaltoznak le

A lakók együttműködésére is szükség volt ahhoz, hogy elkezdhessék a korszerűsítést.

Május végére aszfaltozzák le a Szitakötő közben lévő utcákat. A tereprendezést és felméréseket már elkezdték, jövő héten pedig átadják a munkaterületet a kivitelezőknek – jelentette be Kósa Lajos tárca nélküli miniszter a helyszínen a csütörtöki sajtótájékoztatón. Elmondta: a Szitakötő köz teljes egészében magánterület volt, és az önkormányzat kötelezte is fejlesztőket arra, hogy aszfaltozzák le az utakat, ám ennek nem tettek eleget. Végül az önkormányzat a lakókkal 2,5 év alatt egyezett meg arról, hogy az utak a város tulajdonába kerüljenek.

- Összesen 48 millió forintba fog kerülni a csapadékvíz elvezetés és a mintegy 450 méter út megépítése. Ez már része annak a 4,5 milliárd forintnak, amit a város a kertségek fejlesztésére különített el. A Szitakötő közben az volt a gond, hogy az önkormányzatnak nem volt törvényes eszköze arra, hogy kényszerítsék az egykori fejlesztőket, pedig a magánutak kiépítése az ő feladatuk. Így a következő kormánynak ezzel is foglalkozni a kell – hangsúlyozta a miniszter.

BR


[related-post post_id="3817565"]

[related-post post_id="3817304"]

[related-post post_id="3817291"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!