Debrecen hírei

2018.03.21. 13:30

Regionális képzési centrummá vált a DSZC

Debrecen - Közel 2200 helyet hirdetett meg a következő tanévre a Debreceni Szakképzési Centrum.

Debrecen - Közel 2200 helyet hirdetett meg a következő tanévre a Debreceni Szakképzési Centrum.

Idén 4866 fiatal összesen 7709 jelentkezését regisztrálták, utóbbi szám úgy jött ki, hogy egy diáknak természetesen lehetősége volt több intézményt is megadni. A keddi sajtótájékoztatón Tirpák Zsolt főigazgató elmondta, a beérkezett dokumentumok azt mutatják, regionális centrummá vált a DSZC, hiszen a környező megyékből is nagy az érdeklődés a képzések iránt.

Pótfelvételi is lesz

– Idén a 9. évfolyamra meghirdetett 2148 helyre 4866 diák jelentkezett, amely az előző tanévhez viszonyítva öt százalékos növekedést jelent. A városba a jövőben betelepülő cégek első kérdése mindig ugyanaz: van-e elég, megfelelően szakképzett munkaerő a régióban? A piaci igényeket figyelembe véve alakítottuk ki a tanrendet, három kiemelten kezelt képzésünk a CNC forgácsoló, a gépgyártás-technológiai technikus, és a mechatronikai technikus, de nagy sláger a két tannyelvű képzés is. Az áprilisi eredményhirdetésig a jelentkezőknek március 21-ig lehetőségük van módosításra; új iskolát nem jelölhetnek meg, de a jelentkezési sorrenden változtathatnak, amennyiben szeretnének.

Az Oktatási Hivatal április 20-án küldi meg a felvettek névsorát, április 27-ig pedig megtörténik a hivatalos, írásos kiértesítés. Fontos kiemelni, hogy egészségileg is meg kell felelni a diákoknak a képzéshez. A beiratkozás június 21–23-án lesz, de azok se keseredjenek el, akiknek nem sikerült bekerülnie valamelyik tanintézménybe, hiszen lehetőség lesz pótfelvételire – ismertette a főigazgató.

MSZ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!