Debrecen hírei

2018.03.13. 08:44

A színházban is köszöntötték a művésznőt

Debrecen - Mohos Nagy Éva nagy sikerrel énekelte híres drámai operák főszerepeit is.

Debrecen - Mohos Nagy Éva nagy sikerrel énekelte híres drámai operák főszerepeit is.

A 70 éves Mohos Nagy Évát köszöntötték hétfő este a Csokonai Színházban, Bellini Norma című operájának előadása előtt. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jelenlegi egyetemi tanára, tanszékvezetője híres drámai operák főszerepeit énekelte nagy sikerrel a debreceni teátrumban és az ország egyéb operaszínpadain. Fellépett Olaszországban, Japánban, Romániában, Németországban és Ausztriában is.

Lírai szoprán szerepeit követték a kiemelkedő drámai szoprán alakítások. Rubányi Vilmos zenei vezetésének éppen úgy kiemelkedő művésze volt, mint Szabó László zeneigazgatói működésének. Kivételes játékkészsége és tudása révén nemcsak vendégszereplései, de a híres debreceni előadások korabeli rádióközvetítései alapján is országos hírű, emblematikus énekese lett a Csokonai Színháznak.

Bravúros stílusérzék

Verdi- és Puccini-operák főszerepeiben remekelt mind hangjával, mind játékával, amelyek már nem a régi teátrális, hanem a realista játékot adó új iskola reprezentánsai voltak. Aida, Amalia, Erzsébet, Tosca, Cso-cso-szán mellett egyik legemlékezetesebb alakítása Leonora volt a Fidelio főszerepében. Jellemző tulajdonsága Mohos Nagy Éva nagyszerű pályájának, hogy bravúros stílusérzékkel, emberi humorral, remek játékkal alakította több Mozart-opera szerepét vagy A denevér Rosalindáját.

Pedagógiai és zeneelméleti munkássága az egyik legjelentősebb tevékenysége: énekművészetének és operajátszó értékeinek tovább élését jelenti.

Szakmai életútja

Mohos Nagy Éva Budapesten született, zongorázni hét éves korában kezdett el. Zongoratanulmányait a Szegedi Zenegimnáziumban folytatta, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Szegedi Tanárképző Szakán végzett, mint alsófokú zongora, szolfézs, ált. iskolai ének tanár.

Énekelni 1969–73-ig Fábry Edit tanárnő osztályában tanult a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában, majd 1975-ben diplomázott alsófokú magánének tanárként a Szegedi Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola magánének szakán Sinkó György osztályában. 1975. január 2-án a debreceni Csokonai Színházban beugrással elénekelte Verdi: A végzet hatalma c. opera Leonora szerepét és a színház magánénekese lett.

Bécsben is tanult

1985-ben féléves ösztöndíjat kapott a Művelődési Minisztériumtól Bécsbe, a Zeneakadémia Magánének Tanszékére, ahol Gerhard Kharry prof. tanította.

1991–92-ben kitüntetéssel elvégezte a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Debreceni Konzervatórium Magánének Tanszakának kiegészítő egyetemi szintű képzését Zádor Endre tanár úr irányításával. 1983–1987-ig a Debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában tanított. 1992-ben meghívást kapott a Debreceni Egyetem Konzervatóriuma jogelődjének intézetébe, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Debreceni Tagozatára. DLA mesterdoktori fokozatot 2004. okt. 24-én a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. Doktori értekezésének címe: A magyar énekpedagógia története a reformkortól a II. világháborúig. Tanszékvezetői megbízását 2005 augusztusában, főiskolai tanári kinevezését 2006 augusztusában vette át.

HBN


[related-post post_id="3787680"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!