Vízkeresztkor, negyven éve

Éppen negyvennapos volt elsőszülött fiam, amikor a Szent Korona hosszú és kényszerű távollét után végre hazatért.

Január 5-e volt, az Úr 1978. évében.

Véletlenül tudtam meg a nagy hírt, a kora esti gyorson. Nehéz szívvel hagytam otthon gyermeket-asszonyt, de mennem kellett, mert másnap reggel jelenésem volt, s nem szerettem a hajnali vonatozást. Ladányban már négy korosabb férfi ült a fülkében, hová bekéredzkedtem. Egyikük édesdeden aludt, az ablak melletti épp egy vaskos könyvet tett maga elé az asztalkára, a másik kettő, kikkel szemben elhelyezkedtem, újságot lapozgatott. No, ebből sem lesz társalgás! Nemsokára felgyújtották a villanyt, én is elővettem jegyzeteimet. Legalább fél óra telt el így, eseménytelenül. Az asztalnál ülő elmélyülten olvasott, időnként aláhúzott egy-két sort, az újságosok meg szinte egyszerre fordultak az utolsó oldalra. Hosszasan szemlézték a mínuszos híreket.

Most hozzák haza a Szent Koronát! – szólalt meg váratlanul egyikük, felénk fordítva lapját. Mindenki ránézett, csak az aluvó szuszogott tovább. A tétova csöndet végül a könyves atyafi törte meg: Krisztusi kort töltött idegenben! Ezen aztán hosszan eltűnődtünk. Szolnok előtt a szemköztiek felköltötték társukat, elköszöntek s leszálltak. Csak ketten maradtunk a fülkében. Reméltem, majd csak szóba elegyedünk, jobban telik úgy az idő, gondoltam, rákérdezek az olvasmányra is, de atyánkfia csak ült, könyvét ölébe ejtve, majd lassan lehunyta a szemét. Pilláján megcsillant valami. Motyogott még pár szót, csak úgy maga elé, mit nem értettem. Olyan hatvan-hatvanöt körüli lehetett, nagy időket megélt, törött arcú férfiú. Elszenderedtem a langymelegben. Arra ébredtem, hogy már csak egyedül vagyok a fülkében, s valaki éppen rám kopog: végállomás következik!

A délelőtt rendben megtörtént, levizsgáztam, de délután volt még egy találkozóm. Épp a Batthyány-örökmécsesnél várakoztam, mikor látom, hogy egyre több ember tart a Kossuth tér felé. Most adják át a Koronát, válaszolta kérdésemre egyikük, s szinte magával sodort. Az Országház előtt már akkora tömeg hullámzott, hogy nem tudtunk az események közelébe férkőzni…

Este aztán láttam a tévében mindent: a repülőgép fogadását, a katonazenekart, a díszőrséget, a ki- és berakodást, a tisztelgést; az ujjongó Kossuth téri tömeget, majd a kupolacsarnokot, ahol Cyrus Vance amerikai külügyminiszter végre visszaadta a Szent Koronát a magyar népnek. Pártkorifeusok sehol, Kádár sehol, Apró téblábolt csak ott a nagyok közül, de láthatóan fogalma sincs arról, hogy minek is a részese.

Január 6-a volt, vízkereszt napja meg a háromkirályok ünnepe. A mi szent királyaink koronájának éppen e napon kellett hazatérnie!

(Az akkor negyvennapos kisfiú harminchárom év múlva a Honvéd Koronaőrség egyik parancsnoka lett. De ez már magántörténelem…)

Ozsváth Sándor

(A szerző művelődéstörténész, nyugalmazott főiskolai oktató.)