Debrecen hírei

2018.01.06. 13:18

Ingyenes ebédet adnak a görögkatolikusok

Debrecen - A Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat 2017 év végén indította el akcióját Debrecenben, így decemberben minden vasárnap ingyen osztottak ételt a rászorulóknak az Attila téri főszékesegyház mellett.

Debrecen - A Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat 2017 év végén indította el akcióját Debrecenben, így decemberben minden vasárnap ingyen osztottak ételt a rászorulóknak az Attila téri főszékesegyház mellett.

A megmozduláshoz már akkor is többen csatlakoztak: a Debreceni Görögkatolikus Parókia, a Debreceni Karitatív Testület és az Élelmiszermentő Hálózat is. Ígéretükhöz híven folytatják ezt a jótékonysági akciót: 2018-ban minden hónap első vasárnapján várják meleg étellel az arra rászorulókat. Január 7-én, ismét 300 személyt tudnak megvendégelni. Az ételjegyek szétosztásába továbbra is bekapcsolódik a Debreceni Karitatív Testület és az Élelmiszermentő Hálózat.

A meleg egytálétel mellé kenyeret és péksüteményeket is tudnak adni. Az ételosztásban a Debreceni és Nyírségi Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ téglási lakásotthonának munkatársai és az ott lakó gyerekek lesznek segítségükre, valamint a görögkatolikus házi segítségnyújtó szolgálat gondozói.

Időpont: 2018. január 7. vasárnap, 11.00 óra. Helyszín: Debrecen, Attila tér, templom mellett.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!