Debrecen hírei

2013.05.21. 11:40

Súlyos vereség, remeklő védelem

Utolsó idegenbeli mérkőzésükön 40-3-as vereséget szenvedtek a cívisváros harcosai.

Utolsó idegenbeli mérkőzésükön 40-3-as vereséget szenvedtek a cívisváros harcosai.

Amerikai futball. Az izzasztó meleget a hűsítő szellő kompenzálta a budapesti Fáy utcai Vasas sporttelepen vasárnap az Újpest Bulldogs-Debrecen Gladiators összecsapáson. A Kutyák eddig veretlenek voltak a bajnokságban, míg a hajdúságiak még mindig győzelem nélkül álltak a bajnokságban.

Első osztályú ellenfél

A mérkőzést a hazaiak kezdték visszahordással és első támadásukat a remek debreceni védelemnek köszönhetően mindössze egy mezőnygólra tudták váltani. Viszont a Kutyák offenzívájánál volt egy vezéráldozata is a Gladiátoroknak, hiszen egy ütközés során Csurák Ádám lent maradt a földön, és mint utóbb kiderült, részleges keresztszalag-szakadást szenvedett. Az arany-feketék még az első negyedben egyenlíteni tudtak, miután a Bulldogs térfelén Margóczi Dávid lopta le a hazaiak irányítójának a labdáját. Ezután ugyan nem tudott Karim Trabelsi legénysége előrébb haladni, de Spiró Attila húsz yardos mezőnygóljával egalizáltak. Azonban a Gladiátoroknak ez volt a meccsen az egyetlen pontszerzésük, hiszen az újpestiek védelme szinte tökéletesen lezárta a területet a gyengén támadó cívisek előtt, akik az első félidőben védekeztek remekül.

Margóczi a második negyedben ismételten jegyzett egy labdaszerzést, de Sőrés Gergő neve mellett is áll egy interception, illetve a falemberek munkája is kiemelendő volt az egész mérkőzésen. Az első félidőben 17-3-ra vezettek a vendéglátók, viszont a kis létszámmal kiálló Gladiators elfáradt a második félidőre, amelyet kihasznált az Újpest, mely 40-3-ra nyert.

– A védelmünk nem volt annyira rossz az első félidőben, meg is lepődtem egy kicsit – értékelte a csapatot Karim Trablesi, a hajdúságiak vezetőedzője. – Voltak hiányzók a védősorban is, de meg vagyok elégedve a fiúkkal, akik között volt pár ügyes újonc is. A támadósorunk sajnos gyenge volt, de meg kell jegyeznem, hogy ennek a Bulldogs-nak első osztályú kerete van, és a védősoruk rendkívül erős.

A Debrecen Gladiators legközelebb június elsején, hazai pályán játszik majd a Budapest Hurricanes II. ellen.

HBN-MAL

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!