Bulvár

2019.02.02. 10:16

A Dal: két számnak is szurkolhatunk szombat este

Debrecen - A Ruby Harlem zenekar és Nagy Bogi is megméretteti magát a dalversenyen.

Debrecen - A Ruby Harlem zenekar és Nagy Bogi is megméretteti magát a dalversenyen.

A Dal 2019 színpadán szombaton (ma) mutatkozik be az idei mezőny utolsó 10 produkciója, a harmadik, és egyben utolsó élő válogatóban.

Megyénk szülöttjei

A nagyszabású zenei műsorban két produkcióért is szurkolhatunk. A Ruby Harlem zenekar két tagja, Iván Szandra (ének, billentyű) és Varga Nóri (pozan) hajdúböszörményi születésű. Az együttes Forró című dalával próbálja majd levenni a lábáról a nézőket és a háromtagú zsűrit. Szintén megyénk szülöttje a balmazújvárosi Nagy Bogi, aki a Holnap című dalával lép színpadra.

Klip is készült hozzá

A Molnár Ferenc Caramel által fémjelzett dalnak épp a napokban volt a klip­premierje; a kisfilm a legnagyobb videómegosztón megtalálható.

A három válogatóból összesen tizen­nyolc dal jut tovább a két elődöntőbe, az innen továbbjutó nyolc versenyző pedig már a döntőben mérettetheti meg magát, február 23-án.

HBN


[related-post post_id="4125393"]

[related-post post_id="4123679"]

[related-post post_id="4122672"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!