Bulvár, celeb

2008.06.20. 07:36

Sylvi és Bea ismerkedős dumái

<p>Bódi Sylvi és Hargitai Bea Amszterdamban tesztelték a pasizós szövegeket.</p>

Bódi Sylvi és Hargitai Bea a mennyországban járt. A két szépség úgy döntött, most hogy mindketten szinglik, munka mellett minden idejüket, utazgatással fogják tölteni. Sylvi és Bea a tengerparti nyaralások után most városlátogatós kirándulást szervezett, persze azért olyan helyett választottak, ahol a kultúra mellett a buli sem maradhatott el. A két angyal Amszterdamban járt, ahol a megérkezésük után pár órával, már meztelen pasik ugráltak körülöttük.

- Akkor volt az EB egyik mérkőzése, a hollandok játszottak a franciák ellen, 3:1-re sikerült nyerniük. Olyan nagy karnevál volt, hogy a holland drukkerek beugrottak a kanálisba és rohangáltak fel-alá az utcán, és minden nap volt valami történés.

Sylvi és Bea igazi turistaként járta a várost és a múzeumokat, legjobban annak őrültek, hogy minden gátlás nélkül azt csinálhatták, amihez kedvük támadt. Olyan dolgokat is, amit itthon semmilyen körülmény között nem tennének meg.

- Elneveztük magunkat csöveseknek, mert hideg volt, és erre nagyon nem számítottunk, vettünk két nagy fekete pulóvert. Amit majd odaadunk a szüleinknek később, jó hosszú, kapucnis, abba mászkáltunk egész nap. Nem kellett azzal törődnünk, hogy megnéznek az utcán, hogy lefényképeznek, hogy összebeszélnek a hátunk mögött, akar-e velünk beszélgetni az ember, vagy nem. Kötetlenül sétálgattunk, mint két turista, laposban nem kikenve, és büntetlenül megehettük a fagyit is akár.

A két modell minden este valamelyik neves szórakozóhelyen tesztelte az újabbnál-újabb ismerkedős dumákat. Ezeknek köszönhetően több kapcsolatuk született már, most a holland fiúk sem tudtak ellenállni nekik.

- Amikor megkérdezték tőlünk, hogy honnan jöttünk, akkor erre mindig az volt a válaszunk, hogy kínaiak vagyunk. És el is hitték, ez egy nagyon jó ismerkedős duma, régóta alkalmazzuk, de nagyon jó leépítő duma is, attól függ, milyen hangtónussal mondod. Direkt úgy beszélünk magyarul, hogy „kínaias” akcentussal. Halandzsákat szoktunk mondani egymás fülébe. Mi kínaiul szoktunk beszélni, és ezt teljesen be szokták venni.

Sylvi és Bea jövő hónapban ismét visszalátogatnak Amszterdamba, ugyanis nem mindennapi dologra készülnek. A két lány ugyanis egyen-tetoválást készíttet magára, aminek helye és jelentése egyelőre rejtély, és talán csak olyan tárhatja fel majd titkot, aki közelebb kapcsolatba kerül a két csinibabával.

Forrás: Netbulvár
· Angelina (szex)sérülése Angelina Jolie cicit villantott 2008.05.19.
· Kim  "hatalmas" feneke Kim Kardashian 2008. 06. 17.
· Briatore szexis asszonya Elsiabetta Gregoraci 2008.06.12.
·
Melltartó nélkül, felpolcolva  Micsoda dekoltázs - A sztárok tudják, mitől döglik a légy! 2008.06.19.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!