Búcsúzunk egykori vállalatigazgatónktól

Szabó Imréné
Szabó Imréné - © Fotó: Magánarchívum
Debrecen – Dr. Szabó Imréné vezetői rátermettsége a rendszerváltozás körül mutatkozott meg leginkább.

A hajdúszoboszlói uradalmi kovácsmester lányát, Szabó Ilonát a fényes szellők utófuvalmai ragadták ki a szegényes otthonból, és sodorták az ifjúsági mozgalomba. A népes család legfiatalabb gyermeke hamar félárván, majd árván maradt, ezért 14–15 évesen már dolgoznia kellett. Korai házassága révén Budapestre került, majd Egerbe, Gyöngyösre. Egerben a munka mellett magyar-történelem szakos tanári oklevelet szerzett a főiskolán, de katedrán sohasem állt, az ő világa a szervezés, az ügyintézés volt.

Elsőként az országban

Egerben a megyei, Gyöngyösön a városi tanácsnál dolgozott, majd visszakerülve Budapestre a kőbányai tanácsnál, aztán a Fővárosi Tanács Városfejlesztési főosztályán tevékenykedett, mint előadó, illetve tanácsos.

1977-ben férjét követve Debrecenbe jött, és kinevezték a Hajdú megyei Lapkiadó Vállalat igazgatójának. A kollektíva némi fenntartással fogadta. Az averzió azonban hamarosan elpárolgott. Egyrészt Szabó Imréné közvetlen egyénisége folytán.

Ő ugyanis a beosztottjait nem munkaerőnek, hanem munkatársainak tekintette, érdekelte emberi sorsuk, egyéniségük, családi életük, boldogulásuk, s mindig segítőkésznek bizonyult. Nem véletlenül nevezték bizalmasan „Anyu”-nak. Másrészt megszüntette az „emelet-földszínt”, azaz a szerkesztőség és a kiadóhivatal rivalizálását. Elvben és gyakorlatban tartotta magát ahhoz, hogy egy csapat vagyunk, a hirdetésszervező, gazdasági ügyintéző munkája ugyanolyan fontos, mint az újságíróé vagy szerkesztőé, hiszen egy célért dolgozunk. A jó, a jobb újságért.

Igazgatása alatt a vállalat mindig nyereséges volt, bőségesen adózott, többször nyerte el a Kiváló Vállalat címet. A Napló pedig az egyik legjobb, legolvasottabb vidéki újságnak számított. Mindenben támogatta a szerkesztőség kezdeményezéseit, gyakran végeztetett közvélemény kutatást, hogy az olvasók reális igényei – amennyire ez lehetséges volt – beépüljenek a szerkesztőség gyakorlatába. 1989-ben a Hajdú-bihari Napló az elsők között, vagy talán elsőnek tért át a számítógépes nyomdai előkészületi munkákra.

Vezetői rátermettsége a rendszerváltozás körül mutatkozott meg leginkább. Ekkor, a hivatalos álláspont késlekedése miatt, képtelen ötletek, romantikus elképzelések is születtek a megyei lapok jövőjével, hovatartozásával kapcsolatban, némelykor egyéni akciók kíséretében. Szabó Imréné azonban állta a sarat, megvárta az Országgyűlés határozatát és a törvényes előírások betartásával – a kollektíva egyetértésével – privatizálta lapot. Az új vállalkozásban, mint társigaz­gató még évekig hasznosította tapasztalatait.

Nyugdíjba azzal a jó érzéssel vonulhatott, hogy a helyét megállta, az élet által kijelölt feladatokat elvégezte. Most elragadta a halál. Színes személyisége immár a családi, a baráti, a munkatársi emlékezet világában él tovább.

HBN








hirdetés