Borsod-Abaúj-Zemplén

2008.08.30. 10:03

Megrongálták a Tisza védművét Tokajnál

<p>Tokaj - Háromszázezer forint kár keletkezett a Tisza Tokaj menti töltésében, miután ismeretlen vandálok megrongálták a burkoló elemeket.</p>

A turisztikai és városképi szempontokat figyelembe véve burkolták be a TiszaTokaj menti védtöltésének közel egy kilométeres szakaszát beton és műkő borítással. A két éve történt beruházás félmilliárd forintjába került az Észak-Magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóságnak (ÉKÖVIZIG) - tájékoztatta lapunkat Csont Csaba sajtóreferense.

Mint megtudtuk, a vandálok a közeli napokban lefeszítették, néhány helyen pedig össze is törték a műkőből burkoló elemeket. Mivel az elemek a védmű részét képezik ezért közvetve a védműben okoztak kárt és rongálták meg azt a tettesek. Az ÉKÖVIZIG feljelentést tett a rendőrségen. A Szerencsi Rendőrkapitányág Tokaji Őrse lopás miatt indított eljárást az ügyben. Csont Csaba azt is elmondta, hogy a 2006-ban helyreállított töltésszakasz jelentős szerepet játszik Tokaj és a Taktaköz árvízvédelmi biztonsági rendszerében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!