Borsod-Abaúj-Zemplén

2008.04.18. 11:29

Segély miatt költöznek Miskolcra?

<p>A segély miatt költöznek Miskolcra a környező települések roma lakosai. Ez a pletyka járja a városban.</p>

Mikor a Feszty Árpád utca végében található romatelepen kérdezősködtünk, az ott lakók azt mondták, sokan érkeznek a környező településekről, mert itt több segélyt kapnak. Ezért akár 20-an is bejelentkeznek egy lakásba, hogy a miskolci önkormányzattól kapják a szociális juttatást.
– Az, hogy a segély miatt jönnének Miskolcra, csupán pletyka – cáfolta értesüléseinket Jirkovszkyné Szép Mária, a miskolci önkormányzat szociális osztályának vezetője. Hiszen – folytatta – a szociális törvény szabályozza a segélyek, támogatások mértékét, azt, hogy ki mennyire jogosult. Az igaz, hogy vannak olyan támogatások, amelyeket az önkormányzat saját rendeletei szabályoznak – tette hozzá. Példaként említette a lakásfenntartási támogatást, az átmeneti segélyt, valamint az ápolási díjat.

Itt a minimum

Az átmeneti segély maximum 10 ezer forintot jelent személyenként, évente – mondta –, de ennek odaítélést csak rendkívüli élethelyzet indokolja. Az ápolási díj (18. életévét betöltött, tartós beteg esetén) minimuma – magyarázta – pedig a mindenkori öregségi nyugdíj legkisebb összegének (28.500 forint) a 80 százaléka. Miskolcon a minimumot kapják a rászorulók – tudtuk meg.
Arra, hogy jönnek-e más településekről hátrányos helyzetűek Miskolcra az osztályvezető a következő választ adta: „Arról tudna az önkormányzat, hiszen a hátrányos helyzetűek máshol is kapnak segélyt, ha átköltöznek, akkor a korábbi lakhelyükről hivatalból átteszik a korábbi iratokat. De ezek száma nem több, mint a korábbi időszakban.”

Adni kell

Miskolcon 3 milliárd forint szociális támogatást osztanak ki évente. Ez több mint más városokban. Jirkovszkyné Szép Mária ezt azzal indokolta: „Közel 180 ezer a miskolci lakosok száma, és közülük sok az inaktív. Többször ér minket az a vád, hogy sokat költünk, de ha valaki jogosult segélyre, a jogszabályi feltételeknek megfelel, akkor oda kell adnunk.”

Lakhatási támogatás városonként
Debrecen: 2500-6000/hó
Győr: 2500-8000/hó
Miskolc: 2500-6000/hó
Nyíregyháza: 2500-5700/hó
Pécs: 3000/hó
Szeged: 2500-6000/hó

Kapcsolódó cikkek:

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!