Borsod-Abaúj-Zemplén

2008.04.22. 13:03

850 ezer forint – ajándékba Miskolctól?

<p>Miskolc - "Már könyörgök, hogy ne küldjék a pénzt, mégis minden hónapban megérkezik." Még nem kaptunk választ a polgármesteri hivataltól hétfőn feltett kérdésünkre: van ilyen?</p>

Kata – nevezzük így – 2006-ban kapott járadékot a miskolci önkormányzat szociális osztályától. Akkor ő is, férje is munkanélküliek voltak, a hivatal havi 51 ezer 250 forintot állapított meg a számára. A lelkére kötötték, ha munkába áll, azonnal jelentse, hiszen tovább nem lesz jogosult az összegre. Örült Kata a döntésnek, és álmodni sem merte volna, hogy később nem fog tudni a pénztől "megszabadulni."

Nem tart rá igényt

– Pontosan emlékszem, 2007. február 15-én álltam munkába, négy órában kezdtem dolgozni – mesélte Kata. – Személyesen mentem el a szociális osztályra, a munkaügyi központba és a családsegítőhöz is, bejelentettem, hogy munkába álltam. Lemásolták a munkaszerződésem, sőt, egy nyilatkozatot is kitölttettek velem, hogy nem tartok igényt tovább a megítélt összegre. Mondták, három hónapig még kapom az összeg felét, majd további három hónapig a negyedét.

Kata márciusban megkapta a teljes összeget. Azt hitte, meghosszabbították a jogosultságát – talán mert csak négy órába dolgozik – így jóhiszeműen felvette. Így tett áprilisban és májusban is. Aztán júniusban már gyanakodni kezdett...
– Masszőrként dolgozom, az ügyfeleim közé tartozik egy ügyvéd is, neki meséltem el a történteket. Azt tanácsolta, ne vegyem fel többé a pénzt, mert ha kiderül, hogy jogosulatlan vagyok rá, behajtják rajtam.

Rendre megérkezik

Írtunk együtt egy hivatalos levelet, amelyben megírtuk, hogy jóhiszeműen vettem fel eddig a 150 ezer forintot (nem kételkedtem a hivatalban), s kértem őket, hogy ne egyszerre kelljen visszafizetnem az összeget. Ajánlva adtam fel a levelet (a feladóvevény még mindig megvan), választ azonban azóta sem kaptam rá. A pénz viszont minden hónapban rendre megérkezik.

Kata számol, egy év és két hónap telt el azóta a bizonyos levél óta, azaz több mint 850 ezer forintot utalt ki neki a szociális osztály. Még az sem zavarja őket, hogy Kata minden hónapban a postán hagyja a pénzt, vagy a postáson keresztül jelzi, nem veszi fel.

– Hiába könyörgöm nekik, hogy ne küldjék! Néha bevallom, kísértésbe esem, hiszen az ő hibájukból jön a pénz... de aztán attól tartok, ha kiderül, csak én járhatok rosszul...

Nem egyedi az eset?
– Azon csodálkozom, hogy az sem tűnik fel, hogy a munkaügyi központba sem járok már. Pedig annak idején arra is figyelmeztettek, hogy a segély folyósítását megszüntetik, ha ott nem jelenek meg rendszeresen – mondta még Kata. – És félévente ki kellene töltenem egy bizonyos vagyonnyilatkozatot is, hogy meghosszabbítsák a jogosultságomat a pénzre. Azt sem küldik már, csak a pénz jön...
Megkérdeztük, miért nem adja a nevét, hiszen csak annak ismeretében tudnánk utánajárni az ügyének. Azt válaszolta, most nem tudná kifizetni azt a bizonyos 150 ezret. Megjegyeztük, ha rákérdezünk a hivatalban, ott biztos tudni fogják, kiről van szó. Azt válaszolta, úgy gondolja, nincs egyedül, csak biztos sokan felveszik a pénzt. Szerinte története így is tanulságul szolgálhat.
Hajdu Mariann

Kapcsolódó cikkek:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!