Fába faragott gondolatok

Alkotásaimmal célom a figyelemfelhívás, hogy a kisemmizetteket segíteni, nem eltaposni kell – vallja Andrásik Remo.

– 1935-ben Rómában születtem. A Remo nevet édesanyám keresztanyjától kaptam, aki az ottani magyar nagykövetségen dolgozott. Ők meghívták az anyámat, én pedig ott kerültem a világra. Apám nem sokkal születésem után meghalt, 1938-ban anyai nagyanyámékhoz költöztünk. Anyám egyedül nevelt, beteges volt, sokat kellett dolgoznom, már gyermekfejjel. Favágást, kertásást, gyümölcsszedést, kifutóskodást, piactéri pakolást is el kellett vállalnom, hogy megélhessünk. Nyolcévesen kerültem egy kovácsmester családjába, ahol nagy szerettek és én is nagyon szerettem a családot. Szeretett mesteremtől tanultam meg az emberek megbecsülését, a természet tiszteletét, szeretetét. Életem meghatározó élményét ott éltem át, s ez végigkísért egész életemben – kezdte élettörténetét a mester.

Aztán édesanyja meghalt, ő pedig 13 évesen intézetbe, majd népi kollégiumba került. 1950-ben kezdett el dolgozni a Csepeli Fémműben betanított esztergályosként, később szakmunkás lett. 1953-ban Debrecenbe került a csapágygyárba és kohásztechnikusi oklevelet szerzett. A katonai szolgálat után megnősült, Miskolcon telepedett le 1960-ban és a Diósgyőri Gépgyárban kapott munkát. 1961-ben került a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság állományába bűnügyi fotósnak. Munkavégzése közben fényképész segédlevelet, kriminalisztikai szakértői képesítést is szerzett. Három gyermeket nevelt fel, akik becsülettel helytállnak.

Andrásik Remo jelenleg Parasznyán él, miután elhagyta Miskolcot, szerinte az ország második legszennyezettebb városát. Kertes családi házban, ottjártunkkor éppen ebédet készített, mert egyik gyermekét és unokáját várta. Aztán kedvünkért félbehagyta és kivezetett a műhelyébe. Bemutatni alkotásait.
– Itt tréfás vadászat van, amikor a farkas viszi haza hátán vacsorára a vadászt. Itt egy magyar sakktábla, amelynek minden egyes parasztfigurája egy-egy magyar táj jellegzetes öltözetét viseli. Van köztük honfoglalás kori, matyó paraszt, felvidéki, dunántúli, alföldi... egészen a felszabadulásig. Ezen a magyar történelem van dióhéjben – folytatja. – A felső mezőben van a honszerző Árpádunk, István, a honalapító, az alattuk lévő mezőben azok, akik 1000 éven keresztül nyúzták a magyar népet. A magyar urak, a tatárok, a törökök, a vasas németek, a nácik, aztán az orosz fennhatóság, és ma, most a Mammon, a pénz istene. Az alattuk lévő mezőben azok vannak kifaragva, akik odaadással áldozták a munkájukat, alkotásaikat azért, hogy valamire jussunk is: a szántóvetők, a kézműves emberek, a pedagógusok, a kísérletező emberek, a színészek, a tervezők, akik mind biztosítják, hogy ezer év múltán is a magyar élet fája viruljon és ne száradjon ki – sorolja nagy lendülettel. – Itt van Dózsa György, mellette ideológia támasza, Mészáros Lőrinc. Itt van Jézusunk, akit 2000 éve feszítettek keresztre, s felteszi az Úrnak a kérdést: Atyám! Miért az áldozat, ha az emberek nem változtak meg? S a válasz: Teremtettem jót is, rosszat is. Megadtam nektek az útirányt, a hit, remény, szeret vezéreljen benneteket!

Egy alkotás készült 2006-ban, címe az értékrend. Rajta, a Parlamentben egymásra mutogatnak azok az emberek, akiknek a kezében van a nemzet sorsa. Alattuk a képviselők: nem látnak, nem hallanak, nem beszélnek. És hogyha az alkotókat, akik tesznek is az asztalra valamit, az értéküket egynek vesszük, s az Országházban ülőket húsznak vesszük, felmerük a kérdés: azok, akik a világon semmit nem csinálnak a haza érdekében, hússzor többet érnek, mint azok, akik dolgoznak? Itt van a proletártemetés 1989-ból. Mire a proletár kifizeti a temetési költséget, pőrére kell vetkőznie. Itt vannak a végletek – vezet tovább –, az egyik embernek üres a zsebe, nincs munkája, az újdazdagok pedig egy méterről „bunkofonon” beszélgetnek egymással, többmilliós autójuk mellől. Itt vannak az igazságszolgáltatás szimbólumai: a csekély bűncselekményt elkövetőket az erőteljes igazságszolgáltatás azonnal megfogja, mások, akik joghézagokon átlépnek és pénzzel rendelkeznek, azok után mankóval megy az igazságszolgáltatás.

Még annyit az igazságról, hogy Juszticius kezében van a mérleg. Az egyik serpenyőben a pénz, természetesen az húz le, a másikon pedig a józan ítélőképersség. És felmerül a kérdés: a rabszolgaság, világháborúkban elhunytak, sebesülések, a zsidó üldözöttekkel kapcsolatban igazság volt? Szóval ezek a dolgok irritálnak engem – zárta a bemutatót.
– Parasznyán bennem visszaköszön a nehéz gyermekkorom és itt akarok kitérni arra a sarkalatos pontra, amit a pszichológusok úgy magyaráznak, hogy a gyermekkori lelki sérülések kihatnak az egész életre és annak tudható be, hogy egyesek bűnözők lesznek. Ez mind hazugság! Ha az embernek van tartása, benne egy kis belső erő, és amint mondottam: el tudja dönteni hovatartozását, hogy én mit akarok tenni az életem folyamán, akkor ezt a magyarázatot a legmesszebbmenőkig el kell vetni. Én is ezt tettem a magam részéről – nyilatkozta Andrásik Remo.

Miskolcon, a Gárdonyi Művelődési Házban december 15-16-án, szombaton és vasárnap rendeznek újabb kiállításokat. A numizmatikai kiállítás és vásár mellett Andrásik Remo Fába faragott gondolatok címmel szintén bemutatja alkotásait.

BGY