Helyi közélet

2014.04.02. 12:01

Táguló, de nem híguló „drámakör”

Debrecen - Béres Márta One Girl Show-ja a rendezvény egyik sikerműve volt.

Debrecen - Béres Márta One Girl Show-ja a rendezvény egyik sikerműve volt.– A leginkább újító szándékú drámák bizonyultak a legsikeresebbnek a közönség első visszajelzései alapján a VIII. DESZKA Fesztiválon – mondta Gemza Péter, a rendezvény főszervezője. A kortárs magyar drámák debreceni seregszemléjére meghívott előadások válogatásánál épp ez volt a vezérelv.

Érdemes volt bevállalni

– Nehéz döntés, hogy bevállaljuk-e például a nem klasszikusan drámai szövegekre épülő darabokat, vagy azokat, amelyek a színpadi alkotás folyamata közben születnek, de úgy tűnik, a nézők értékelik az érdekes megoldásokat.

A Csokonai Nemzeti Színház művészeti vezetője nem tagadta, hogy némelyik drámát a szakma rangon alulinak találta. – Ez egy évadon belül is gyakran előforduló feszültségforrás és a másik oldalról is megközelíthető jelenség, hiszen volt olyan darab, amelyért a hozzáértők kifejezetten rajongtak, de a közönség kevésbé. A 29-ből talán kettő – vélte. A gyengébb előadások abból a szempontból erősítették a társulatokat, hogy a szakmai beszélgetéseken mély elemzések közepette elhangzottak a hiányosságok, amelyek nyomán mindenki tanulhatott. Mint mondta, a szakmai diskurzusok teljesen nyitottak voltak. Bár az ide utazó társulatok számára hátrányt jelenthetett, hogy az éjszakába nyúló játék miatt a beszélgetések másnap délelőttre tolódtak, de szinte az összes író, rendező jelen volt e találkozókon. Az állandó résztvevők – Nánai István, Árkosi Árpád, Nagy József – és a megjelentek között jelentőségteljes elemzés, eszmecsere folyhatott a magyar drámáról is.

Széles skála, új színek

– Rendkívül nagy a választék a kortárs magyar drámában, de nem hígul, hanem egyre inkább kezdenek kinőni újabb tehetséges emberek – fogalmazta meg véleményét, amelyet az első kritikai visszajelzések is megerősítettek.

– A korábbi Deszkán részt vevő, a színházi világban tapasztalt emberek első reakciói szerint szakmailag erős volt az idei program. Béres Márta One Girl Show-ja a rendezvény egyik sikerműve volt.

HBN–HABE

További részletek a Napló mai számában és a naplo.hu-n.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában