Bizonyítványt kaptak a frissen végzett tűzoltók

Akt.:
Bizonyítványt kaptak a frissen végzett tűzoltók
© Fotó: Papp-Kunkli Nóra
Debrecen – „A családomban nem volt még tűzoltó… én szeretnénk hagyományt teremteni belőle. A jövőmet mindenképpen ebben a csapatban képzelem el” – mondta el Mizsik Nándor, a Tiszavasvári Önkormányzati Tűzoltóság korábbi önkéntes tagja. Ő az egyik a huszonnégy jelentkezőből, aki sikeresen vizsgázott tűzoltóként.

Bizonyítvánnyal a kézben kezdték az évet az önkormányzati-  és létesítményi tűzoltótanfolyamon sikeres vizsgát tett tűzoltók. A Katasztrófavédelmi Oktatási Központ és a Hajdú- Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság által szervezett tűzoltói képzésen 418 órában tanulták a jelentkezők a készenléti szolgálatot ellátó tűzoltó tűzoltási, mentési és szolgálati feladatait, valamint az alkalmazott technikai eszközök műszaki sajátosságait. A képzési program moduljában a résztvevők a veszélyes anyagok alapjaival és kisgépkezelői ismeretekkel is gazdagították tudásukat.

Január 18-án délelőtt a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon Kovács Ferenc tűzoltó dandártábornok, megyei igazgató adta át a résztvevőknek a sikeres vizsgájukról szóló bizonyítványukat. A dandártábornok beszédében elmondta, hogy a résztvevők a megszerzett tudásukkal még nagyobb szakértelemmel tudják majd munkájukat végezni, ugyanakkor képesítésük lehetővé teszik, hogy a hivatásos állomány tagjának tanuljanak tovább.

dsa2

Fotó: Papp-Kunkli Nóra

Az oktatást a megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat szakemberei tartották a balmazújvárosi tűzoltólaktanyában. A többségük innen, a Balmazújvárosi Önkormányzati Tűzoltóság állományából vett részt a képzésen. Búzás Attila és Kordás János is újvárosi tűzoltó, itt képzelik el jövőjüket is. Sok tapasztalatot gyűjtöttek két és fél hónapos tanfolyamon, amelyet azóta munkájuk során éles helyzetekben hasznosítanak. Elmondták, hogy az oktatók gyakorlati példákkal szemléltették a különböző tűzoltási és műszaki mentési feladatokat. Kiemelték tanáraik nagy türelmét és segítő szándékát is.

A bizonyítványátadó után Kerek László tűzoltóalezredes, tűzoltósági főfelügyelő a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság nevében gratulált a résztvevőknek.

Sikeres vizsgát tett az egyeki önkormányzati tűzoltóságról Antal Norbert, Farkas József, Jakab Rudolf Dávid, Köteles Norbert. A balmazújvárosi önkormányzati tűzoltóság tagjai közül Beke Imre, Búzás Attila, Búzás Zsolt, Fehér Gábor, Hartman Tibor, Kányási László, Kordás János, Nagy Zoltán, Petrovics Sándor, Szabó Sándor, Szlávik Zsolt, Tar Dávid Sándor és Vass Gergő. Tiszavasvári önkormányzattól Lizák Zsolt, Mizsik Nándor, Németh Gergő és Tóth Viktor. Az újfehértói önkormányzati tűzoltóság állományából Hunyadi Imre és Pocsai József, valamit Oláh Soma Sándor a szakolyi önkormányzati tűzoltóság tagja is bizonyítványt kapott.

– Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság –








hirdetés