Biciklissel ütközött egy autós a Böszörményi úton

Hajdú-Bihar – Nyugodt napja volt a megyei katasztrófavédelem szakembereinek szombaton. Mindössze Fülöpre riasztották őket, de oda két alkalommal is. Először egy személygépkocsi égett teljes terjedelmében, majd egy kertes ingatlan két helyiségében támadt tűzhöz kellett vonulniuk a tűzoltókat. Ez utóbbi helyről egy PB-gázpalackot is ki kellett hozni. A lángoló helyiségek miatt két felnőtt és egy gyermek elhelyezését kellett megoldani, ők átmenetileg rokonoknál húzták meg magukat.

A debreceni rendőrkapitányság ügyeletese már több esetről számolt be. Ezek között volt egy betörés is a Gohér utcában, ahol a 11 óra 20 perckor tett bejelentés után a rendőrök 11 óra 45 perckor már el is kapták a fiatalkorú egyik gyanúsítottat. A másikat pedig délután háromnegyed ötkor. Az elkövetők egy garázsból szerszámokat tulajdonították el. Történt egy közlekedési baleset is a Füredi út szervizútja kijáratánál a Böszörményi úton. Ott a szervizútról egy gépkocsi akart kifordulni a Böszörményire, meg is állt, majd elindult, ám érintőlegesen találkozott egy kerékpárossal. A biciklis könnyű sérülést szenvedett. Egy ittas vezetőt is előállítottak további mintavétel miatt a rendőrök. A Cserfa utcán egy ittasnak tűnő gépkocsivezetőt igazoltattak, akinél az alkoholszonda elszíneződött. Két, önmagukat hivatalos iratokkal igazolni nem tudó fiatalembert is előállítottak a járőrök – csendháborítás miatt. Míg két erősen ittas emberhez hívtak mentőket a rendőrök.



Sporthírek






hirdetés