Baltával és lapáttal akartak a házba menni

Baltával és lapáttal akartak a házba menni
Baltával és lapáttal akartak a házba menni - © Fotó: police.hu
Hajdúhadház – A hajdúhadházi rendőrök elfogták és őrizetbe vették a négy gyanúsítottat.

A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya magánlaksértés bűntett és garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a 36 éves L. Zsolt, a 22 éves L. Róbert, a 21 éves V. Gyula és 15 éves fiatalkorú társukkal szemben.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2015. augusztus 7-én 12 óra 30 perc körüli időben L. Zsolt és három társa megjelent egy Hajdúhadház, Akácfa utcai családi ház előtt és megöléssel fenyegették az ott lakókat, valamint az utcáról tégladarabokkal kezdték dobálni az épületet. Ezt követően L. Zsolt egy baltával, míg L. Róbert egy lapáttal a kezében bement az udvarra és két társukkal együtt be akarták nyomni a bejárati ajtót, amit a házban tartózkodó 15 és 22 éves fiatal fiúk megakadályoztak, mert vissza tudták nyomni az ajtót. Erre a 36 éves férfi baltával kezdte ütni az ajtót, amit a szomszéd meglátott és rászólt a támadókra.

hajdu

A három férfi és fiatalkorú társuk ezután visszament az utcára és onnan ismét tégladarabokkal kezdték dobálni a családi házat, majd amikor meghallották, hogy rendőrök érkeznek a helyszínre elmenekültek.

A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság munkatársai a környező utcákban azonnal megkezdték az adatgyűjtést és tanúkutatást a tettesek azonosítása és felkutatása érdekében, amely rövid időn belül eredményre vezetett. A beszerezett információk alapján a rendőrök a városban elfogták és a rendőrkapitányságra előállították a négy garázdát. A nyomozók a helyi lakosokat gyanúsítottként kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztés tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.

– Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság –








hirdetés